Close

Moszkva kedvezményt ad Minszknek a gáz árára

Moszkva 2012-től kedvezményt ad a földgáz árára – jelentették az orosz lapok kedden, az orosz-fehérorosz szövetségi állam hétfői minisztertanácsi ülésére hivatkozva, hozzátéve, hogy Minszk a kedvezményt a hármas közös gazdasági térséghez való csatlakozásért, valamint a fehérorosz gázszállítási rendszer átadásáért kapja.

A Kommerszant című lap szerint azonban a kedvezmény, illetve az új szerződésben foglalt gázár mértékéről még nem esett szó. A lap úgy vélte: nem zárható ki, hogy mindössze az Ukrajnára gyakorolt nyomás egy eleméről van szó, mivel Ukrajna egyáltalán nem hajlik rá, hogy átadja Oroszországnak csővezeték-rendszerét.
A tervezett kedvezményeket Vlagyimir Putyin orosz kormányfő jelentette be. Történetesen szintén hétfőn Dmitrij Medvegyev elnök kifejtette Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgatónak, hogy a Minszkkel érvényes eddigi gázszállítási szerződés év végén lejár, és az új szerződésben figyelembe kell venni, hogy létrejött az Oroszországot, Fehéroroszországot és Kazahsztánt tömörítő egységes gazdasági térség.  
Putyin is emlékeztetett azonban arra, hogy a kedvezmény nem ajándék, hanem a vámunióhoz való csatlakozásból következik, valamint a Beltranszgaz másik felének átadására való készséggel függ össze, miután a vállalat 50 százaléka már a Gazprom tulajdonában van.
Moszkva most első ízben ígért kedvezményes gázt Minszknek, noha Fehéroroszország már rég óta szeretné lealkudni az árat. Mi több, a tárgyalások egészen nyár közepéig zsákutcában voltak, mert Moszkva nem csupán az árból nem akart engedni, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy külön tárgyaljanak a gáz, valamint a tranzitszolgáltatás áráról.
Jelenleg Fehéroroszország egy 2006-ban aláírt szerződés alapján vásárolja a gázt Oroszországtól, s ennek értelmében eddig csökkentő együtthatók érvényesültek (0,7-0,9), de a szerződés 2011-től már az ár fokozatos emelkedését irányozta elő, mert a Gazprom terve az volt, hogy az exporttal azonos mértékben jövedelmezővé teszi a beföldi értékesítést is. Idén Minszk átlagosan ezer köbméterenként 250 dollárért kapta a földgázt. A Gazprom árkiegyenlítési terve azonban nem valósult meg – beindítását most 2015-re tervezik – ezért akarta Minszk lealkudni az árat.
A tényleges ártárgyalások azonban még nem kezdődtek meg, nem tudni, milyen árból indul majd ki a Gazprom, s azt sem, mekkora kedvezményről lehet szó, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy dollármilliárdokról van szó.  
A lap által idézett szakértők rámutattak: Európa nemigen érdekelt tenger alatti új vezetékek építésében, az Északi Áramlat második csövének terhelése kétséges, a harmadik szükségességét Angela Merkel német kancellár  kétségbe vonta. A Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat az EU harmadik energiacsomagjával ütközik. Ezért a Gazpromnak rendkívül fontos lenne az ukrán vezetékek megszerzése, amelyeken stabilan halad át az export jelentős része.
Mihail Krutyihin, a Rusenergy ügynökség vezetője úgy vélte, amennyiben az ukrán vezetékrendszer átvételéről év végig nem sikerül megállapodni, nem zárható ki, hogy újabb gázháború kezdődik, amely a csap elzárásához és az abból fakadó következményekhez is elvezethet.

MTI/Horváth Júlia
    

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top