Close

Gyanúsítottként hallgatták ki Gergényi Pétert

Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt – erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját az MTI-nek.

    A védő az MTI-nek is csak annyit árult el, hogy ügyfele panasszal élt a gyanúsítás ellen, mert az szerinte megalapozatlan és törvénysértő. Az ügyről Gulyás Gábor további részleteket nem kívánt közölni, így arról sem adott tájékoztatást, hogy pontosan mivel gyanúsították meg a volt főkapitányt.
    A Magyar Hírlap pontosan meg nem nevezett forrásból származó információi szerint Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosítószám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő.
    Kiss Attila alezredes, a Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy az ügyészség tavaly november óta vizsgálja a 2006-os tüntetésekkel kapcsolatos rendőri intézkedések jogszerűségét.
    A Magyar Hírlap információját, miszerint kedden gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, volt budapesti rendőrfőkapitányt, Kiss Attila nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
    A folyamatban lévő ügy részleteiről az alezredes nem kívánt nyilatkozni, azt viszont elmondta, hogy a Katonai Főügyészség jelölte ki a Debreceni Katonai Ügyészséget a 2006-os eseményekkel kapcsolatos rendőri intézkedések vizsgálatára.
    A vizsgálat jelenleg is tart, a kihallgatások folytatódnak, s még több hónapig is eltarthatnak – tette hozzá Kiss Attila.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top