Close

Századvég: a baloldali szavazók negyede is részt vett a konzultációban

A Századvég Alapítvány adatai szerint az aktív baloldali szavazók negyede is részt vett az alkotmányozással összefüggő nemzeti konzultációban vagy a szociális konzultációban.

 

 A hivatalos adatok szerint a nemzeti konzultáció során mintegy 917 ezer, a szociális konzultáció alkalmával pedig 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza a kormányzathoz. A Századvég június végén készített, és az MTI-nek kedden megküldött felmérése alapján – figyelembe véve azokat, akik mindkét kérdőívet kitöltötték – mintegy 1,3-1,4 millió választó vett részt a konzultációs folyamatban, vagyis körülbelül 650-750 ezren válaszoltak mindkét esetben.
A Századvég az aktív – vagyis egy „most vasárnapi” választáson részvételüket ígérő – szavazók körében azt is vizsgálta, hogy mely társadalmi és politikai csoportoknál volt az átlagosnál magasabb a konzultációs részvétel. A magukat a jobboldalinak valló aktív szavazók körében 68 százalék töltötte ki legalább az egyik kérdőívet, míg a középen állók esetében ez az arány 39, a baloldaliak körében pedig 27 százalék.
Az életkori vizsgálat szerint a 60 év felettiek vettek részt a legnagyobb arányban a konzultációban, itt a megkérdezett aktív szavazók 52 százaléka állította, hogy legalább egy kérdőívre válaszolt. A legfiatalabbaknál – a 18 és 29 év közöttieknél – ez az arány 31 százalék. A falvakban élő aktív választók 48, a vidéki városokban élők 46, a budapesti aktív szavazók 37 százaléka vett részt a konzultációban a Századvég felmérése alapján.
Az intézet június utolsó napjaiban ezer véleletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg, így az elemzésben közölt adatok legfeljebb +/- 3,2 százalékponttal térhetnek attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.
A június közepén zárult szociális konzultációra adott válaszokat Orbán Viktor hétfőn a parlamentben ismertette. A legtöbben (97 százalék) azzal értettek egyet, hogy az állam segély helyett munkalehetőséget adjon a munkanélkülieknek, míg a vélemények a lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább.

 

Lásd még: Többen válaszoltak a VDSZ-nek, mint a kormánynak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top