Close

Szőke nők találkozója a putyini Népfront jegyében

Moszkva, 2011. június 24., péntek (MTI) – A szőke nők első összoroszországi találkozója kezdődött meg Szocsiban: a rendezvényen megnyitják a Szőke Nők Múzeumát, lerakják az első Szőke Nők Éttermének alapkövét, és igyekeznek Guinness-rekordot felállítani amőbázásból.

 

A találkozó a szőke nők felvonulásával kezdődött csütörtökön, s ott, ahol a menet véget ért, egy ismert szállodai komplexumnál hamarosan felállítják a Szőke Nők emlékművét.
    Emellett megrendezik a leghíresebb szőke énekes- és filmsztárok legjobb hasonmásainak versenyét.
    További programpont a zenei verseny, amelyre már a találkozó kezdetén 150 jelentkezés érkezett.
    A rendezvény keretében stiliszták, arculatszakértők tartanak mesterkurzusokat a hölgyeknek, és a város butikjaiban számos prezentáció várja a szőke és nem szőke résztvevőket.
    Az egyik fényes esemény a rekordkísérlet lesz: a résztvevők a megfelelő szakértők felügyelete mellett száz asztalnál amőbáznak, „a szőkék mindenki ellen” jelszóval.
    A múzeumban, ha majd felépül, a leghíresebb orosz szőkeségek tárgyait helyezik majd el.
    Tulajdonképpen május 31. a szőke nők nemzetközi napja, s az ünnep állítólag Moszkvában született: 2006-ban ekkor adták itt át több szőkeségnek a Briliáns tűsarok díjat, amelyet egy ismert kereskedőház alapított. A szőke nők ünnepe azóta terjed, és nem csak Oroszországban: Ukrajnában például idén egy neves énekesnő a kijevi parlamenthez vezette őket azzal, hogy a szőkék kiveszőben lévő fajta, ezért támogatni kell a hazai felhozatalt. A menet jelszava ez volt: Milliomost minden szőke nőnek!. A szervező, Olga Poljakova énekes egyébként állandó résztvevője a Kinek van baja a szőke nőkkel? című tévéműsornak is.
    Poljakova állítása igaz: a tudósok szerint 2202-re Földünkről végérvényesen eltűnnek a természetes szőkék, arányuk a Föld lakosságán belül fél évszázad alatt 49 százalékról 14 százalékra csökkent.
    Oroszországban is ismertek a szőke nős viccek: az interneten több honlap is külön ilyenek közlésére jött létre, de van a szőke nőknek saját honlapjuk is.
    Hogy társadalmilag is aktívak, azt jól mutatja, hogy a szocsi rendezvényre szóló jelentkezési lapon ez a kérdés is szerepel: „Akar-e Ön csatlakozni a Vlagyimir Putyin kormányfő által életre hívott Összoroszországi Népfronthoz.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top