Close

Nyolc polgármesterjelölt adta le az ajánlószelvényeket Gyöngyöspatán

Nyolc jelölt adta le a szükséges számú ajánlószelvényt Gyöngyöspatán a július 17-én tartandó polgármester-választás előtt a határidő lejártáig, péntekig – tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-t.

A parlamenti pártok közül csak a Jobbik indít saját jelöltet, ugyanakkor a függetlenek között ott van a Véderő elnevezésű szerveződés országos parancsnoka és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is – közölte Mátyás István.
Az időközi polgármester-választást azért írták ki, mert április 18-án egészségi okokra hivatkozva lemondott Tábi László, a 2800 lakosú település korábbi vezetője – emlékeztetett.
Mint a jegyző elmondta, függetlenként indul a poszt megszerzéséért Bernáth Magdolna, Eszes Tamás (a Véderő országos parancsnoka), ifj. Farkas János (a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője), Maka Barnabás, Matalik Ferencné (a község alpolgármestere), Nádudvari Károly és Simó István, Juhász Oszkár pedig a Jobbik jelöltjeként száll versenybe a posztért.
A jelölés feltétele a 2141 választópolgár 3 százalékának az ajánlása volt, ami legkevesebb 64 ajánlószelvényt jelent – mondta Mátyás István.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. A Jobbik március 6-án – a rendőrség becslése szerint mintegy ezer ember részvételével – demonstrációt, „magyarpárti tüntetést” tartott a községben.
Az április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a Véderő, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján ugyanakkor 267 roma asszony és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre.
Április 26-án este összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal. Három férfit kórházba szállítottak, a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.
Eszes Tamást június 15-én nem jogerősen egy év hat hónap, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte a Gyöngyösi Városi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt. A vád szerint Eszes Tamás ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor június 13-án hajnalban garázdaság gyanújával elő akarták állítani Gyöngyöspatán; ütött harapott és rúgott. Az incidens azután történt, hogy a jobbikos Juhász Oszkár szerint előző este Eszes Tamás rátámadt, fojtogatni kezdte, ököllel az arcába vágott, majd hasba rúgta.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top