Close

Számos előrelépés az I. kerületben

Nincsenek túl könnyű helyzetben az önkormányzatok, Budapest I. kerületében mégis kis lépésekkel bár, de számos eredményt sikerült elérni – nyilatkozta Nagy Gábor Tamás kerületi polgármester a Duna Televízió Hattól nyolcig című hétfő reggeli műsorában.

 

 

A tavaszi-nyári programok közül a kerületi városvezető kiemelte a csángó magyarok állampolgársági eskütételét március 15-én a városházán.

Mostanában nincsenek túl könnyű helyzetben az önkormányzatok, ehhez képest nagy eredmény, hogy egy sor olyan kérdést tudunk megoldani, amelyek évek óta aktuálisak lennének – nyilatkozta Nagy Gábor Tamás. Mint mondta: kis lépésekkel haladnak előre, túl nagy külső forrásokat nem tudtak bevonni.

Korábban kevésbé lehetett eredményesen pályázni, hiszen Budapest és a közép-magyarországi régió ki volt zárva a felzárkóztatási pályázatokból – hangzott az interjúban. Mostanában viszont egy-két energetikai korszerűsítési pályázaton sikeresen vett részt az önkormányzat – így újul meg két általános iskola a kerületben energetikai szempontból, ami szigetelést, fűtéskorszerűsítést, új nyílászárókat jelent.

Az önkormányzat tulajdonában álló és nagyon rossz állapotú műemlék épületek felújítására a Fővárosi Önkormányzat működtette városrehabilitációs alap nyújtott lehetőséget, a sikeres pályázatok értékének hatvan százalékát biztosítja ez a forrás. „Minden évben két-három házzal pályáztunk, tíz év után lassan a végéhez közeledik a folyamat” – mondta Nagy Gábor Tamás.

Zajlik a turisták és a látogatók által közkedvelt Tóth Árpád sétány utolsó szakaszának a felújítása – egy történeti értéket, a világháborúban elpusztult pavilont szeretne rekonstruálni az I.kerület vezetése. Ugyancsak megújítják a Horváth-kertet; a Déryné-szobor már tavaly ősszel megújult, ám a második ütemre – a földmunkákra és egy kávézós-teraszos hely kialakítására idén tavasszal kerül majd sor – tudtuk meg.

Az első kerület tavaszi-nyári programjai közül a polgármester kiemelte március 15-ét, amikor is csángó magyarok tesznek le állampolgársági esküt a városházán; május 21-én a kerület napján szintén színvonalas rendezvények várják a közönséget; ugyancsak május 7-8-i hétvégén arra emlékezik az önkormányzat, hogy Beethoven 1800-ban koncertet adott a Várszínházban – erre egy Beethoven Budán című rendezvénysorozattal emlékezik a kerület.

Forrás: DunaTv-fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top