Close

Orbán és a Napóleon-komplexus

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak nem fekszik a demokratikus diskurzus – vélekedett a liberális Süddeutsche Zeitung német napilap kommentátora, Orbán strasbourgi fellépését értékelve.

Martin Winter szerint aki ilyen agresszíven reagál a bírálatra, és a magyar nép megsértésével vádolja az Európai Parlament képviselőit csak azért, mert azok elutasítják az ő médiatörvényét, annak nincs érzéke a nyílt vitához. Az ilyen politikus oly módon tesz egyenlőségjelet saját maga és a népe közé, ahogyan azt csak autokraták vagy Napóleon-komplexusban szenvedő politikusok szokták tenni.

A következő hat hónapban olyan ember áll az Európai Tanács élén, akinek kétség esetén fontosabb a hazai populizmus billentyűin játszani, mint az alapvető európai értékeken gondolkodni. Ez árt az EU tekintélyének – írja a Süddeutsche Zeitung. Egy olyan soros elnök, akiről azt tanúsítják, hogy törvényével esetleg megsértette a demokrácia egyik alapvető értékét, inkább tehertétel, mint nyereség.

Orbán megpróbálta tisztán belpolitikai ügynek beállítani a médiatörvényt az Európai Parlament képviselői előtt, a jogszabályt érő bírálatokat pedig az egész magyar nép elleni általánosító ítéletként értelmezni – mutat rá a berlini Der Tagesspiegel. A liberális újság szerint ez a hozzáállás nem éppen belátásról tanúskodik. A magyar miniszterelnök nyilvánvalóan még mindig nem fogta fel, hogy mi a vita tétje: az egész Európai Unió szavahihetősége.

A magyar miniszterelnök strasbourgi beszéde és néhány EP-képviselő izgatottsági rohama után itt az ideje a verbális leszerelésnek és a magyar médiatörvényről zajló vita objektív mederbe való terelésének – állapította meg csütörtöki kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Klaus-Dieter Frankenberger, a konzervatív újság külpolitikai rovatvezetője szerint esztelenség azt állítani, hogy Magyarország a diktatúra felé halad. Ugyanakkor Orbánnak sem kellene a fekete lovag szerepét játszania: a médiatörvény bírálói közül nem mindenki támadja a magyar belpolitikát és a konzervatívok parlamenti többségét. Sokan közülük csakugyan a sajtószabadságot féltik, az pedig valóban az európai értékkánon központi része. A budapesti kormánynak nem kellene az Európai Bizottság korrekciós javaslatait durva beavatkozásként felfognia, hanem jogos hozzászólásként komolyan kellene vennie azokat.

 

Forrás: www.nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top