Close

Megfeszített védekezés az ár- vagy belvíz ellen

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint tizenegy megyében 197 településen végeznek ár- vagy belvízvédelmi tevékenységet, az országban összesen 3558 négyzetkilométert borít belvíz. Az OKF közleménye szerint az ár- és belvízi védekezésben 1778-an vesznek részt 353 szivattyúval és 40 munkagéppel. A belvíz miatt a hétvégén újabb kitelepítésre volt szükség, Pálmonostoráról, Mezőhékről és Karcagról 31 embert kellett kiköltöztetni, így eddig 149 embert kényszerült elhagyni otthonát.

 A belvízzel elöntött terület nagysága 3558 négyzetkilométer, ebből 1976 négyzetkilométer vetés és szántó – olvasható a közleményben.

Árvízvédelmi készültséget 1159 kilométernyi fővédvonalon tartanak fenn, ez az adat az előző naphoz képest nem változott. Harmadfokú készültség van érvényben 86 kilométeren, a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán.

Másodfokú a készültség 515 kilométeren a Tiszán, Kisköre víztározói szakaszán, valamint Csongrád és Algyő között, illetve a Zagyván és a Hármas-Körösön. Elsőfokú a készültség 558 kilométernyi szakaszon a Tiszán Tokaj és Tiszafüred, valamint Algyő és a déli országhatár között a Lónyay-főcsatornán, a Berettyó alsó szakaszán, a Sebes-Körösön, továbbá a Hortobágy-Berettyó alsó szakaszán és a Hármas-Körös egy szakaszán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top