Close

Az MSZP tudatosan félretájékoztat

A médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban.
 

Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben – húzta alá Lázár János. A frakcióvezető szerint a cél, hogy megpróbáljanak olyan kérdéseket szabályozni, amelyek eddig nem voltak szabályozva, „viszont ha nem működik a dolog, akkor korrekcióra szorul”.
A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikusok is negatívan szóltak az új médiaszabályozásról – mondta Lázár János. Szerinte az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal – jelentette ki.
A frakcióvezető elmondta, hogy a médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak. A szkepticizmus leginkább a jogalkalmazókkal szemben erős – fogalmazott Lázár János. Én azt gondolom, annyi bizalomra mindenféleképpen szüksége van a médiahatóságnak, hogy alkalmazni tudja a jogszabályt, és ha rosszul alkalmazza vagy gondok lesznek, akkor a tiltakozás hatására az Országgyűlés meg fogja változtatni ezt a törvényt – hangsúlyozta.
Lázár János nem tartja célszerűnek, hogy a februárban kezdődő parlamenti időszakban bármilyen formában hozzányúljon a jelenlegi alkotmányhoz az Országgyűlés, mivel márciusban megkezdődik a törvényhozási vita, és április végére, május elejére új alkotmánya lesz az országnak. Mint mondta,az alkotmányozás folyamatában még semmi sem zárult le, sőt most kezdődik el. Elkészült a parlamenti eseti bizottság összegzése a jelenlegi alkotmány problémáiról és a megoldási javaslatokról, januártól pedig ezeknek a válaszoknak az elemzése, véleményezése zajlik majd. Lázár János arra kérte az ellenzéki pártok képviselőit, hogy térjenek vissza az alkotmányozás asztalához, és segítsék az új alaptörvény megszületését. A kétharmaddal a Fidesz-KDNP felhatalmazást kapott az alkotmányozásra. Az ország megújítása, új társadalmi, gazdasági szabályozás elképzelhetetlen az alkotmány újragondolása nélkül – fogalmazott a frakcióvezető.
(MTI-fidesz.hu)
 
kép:origo.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top