Close

Jobbik: nevetséges a hipermarketeket sújtó büntetések összege

Nevetségesek azok a büntetési tételek, amelyek esetlegesen a hipermarketeket sújtják, ha fertőzött, vagy nem megfelelő minőségű árut forgalmaznak – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. A képviselő szerint jó példa erre az egyik legnagyobb hipermarketlánc, amely a napokban kapott egy pár százezres büntetést, mert több száz kilónyi bélsárral fertőzött csirkehúst hozott forgalomba. A büntetési tételek még nevetségesebbnek tűnnek azzal összehasonlítva, hogy egyetlen nagyáruház óránként 3 és 9 millió forint közötti bevételt ér el – fűzte hozzá.
 

A Jobbik élelmiszer-kommandója egyébként azt tapasztalta ellenőrzései során, hogy az említett áruházak nem tartják be a 80-20 százalékos, a magyar és a külföldi áruk arányára vonatkozó, előírást sem – tette hozzá.
A párt ezért javasolta, hogy a vasárnap legyen szabadnap, illetve csak azok a boltok tarthassanak nyitva a hét utolsó napján, amelyek 172 négyzetméternél kisebbek és csak két alkalmazottjuk van. Ezzel korlátoznák a multik terjeszkedését, illetve segítenék kisforgalmazókat – mondta a képviselő.
MTI-gondola.hu
 
kép: dunatv.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top