Close

Százmillió forint bírságot szabott ki a TV2-re egy műsora miatt a médiahatóság

Összesen már százmillió forint büntetésnél tart a TV2 az Édesnégyes című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. Legutóbb a Médiatanács szerdai határozatában 25 millió forint büntetést állapított meg. Még novemberben 19 millió, múlt heti döntésükben pedig 56 millió forint fizetésére kötelezte a csatornát a gyermekek védelme érdekében. A három büntetést összeadva már százmillió forintot kell fizetnie a csatornának a csupán pár hónapot megélt műsor miatt, ami a hatóság szerint rendszeresen megsértette a médiatörvény gyermekek védelmében hozott jogszabályait.

Kifejtették: a szóbeli és fizikai agresszió, amit a közönségmérések szerint alkalmanként több mint félszázezer négy és tizenhét év közötti gyermek látott rendszeresen, súlyosan károsíthatta a gyermekek pszichológiai fejlődését. A tanács közleményében arra is felhívta a műsorszolgáltatók figyelmét, hogy az új médiatörvény elfogadása után a hasonló esetek elkerülése érdekében előzetesen iránymutatás kérhető.

Az NMHH még szeptemberen indított vizsgálatot a TV2-vel szemben a csatorna Édesnégyes című, akkoriban hétköznap 19 órai kezdettel futó műsorával kapcsolatban.

Akkor azt írták, számos nézői panasz érkezett hozzájuk a műsor egyes epizódjaira vonatkozóan, melyek „elsősorban a műsorban elhangzó trágár kifejezéseket panaszolják, illetve azt, hogy a jelenetek folyamatosan és közvetlen módon utalnak a szexualitásra”. Panasz érkezett arra is, hogy a kereskedelmi csatorna a műsort tizenkét éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlottnak sorolta be. A műsort továbbá olyan idősávban – 19 órától – sugározta a TV2, amikor még rengeteg gyerek ült a képernyő előtt – emelte ki a hatóság közleménye.

Forrás: gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top