Close

A Gyurcsány-érában súlyos bűncselekmények történtek

A bizottságban – nagy sajnálatunkra – az MSZP nem vett részt, amit később az egyik baloldali napilapban Mesterházy Attila is hibának minősített – fejtette ki Gulyás Gergely, a Parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke a köztelevízió reggeli műsorában.
 

Ami a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló részjelentést illeti, csak és kizárólag olyan eseményeket nevesít, amelyeknél a bíróság, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, vagy a Független Rendészeti Panasztestület állapított meg jogsértéseket – mondta Gulyás. A fideszes politikus hangot adott a felett érzett örömének, hogy széles egyetértéssel fogadták el a részjelentést. Ami pedig a büntetőeljárásokat, számonkéréseket illeti, az már a bizottság kompetenciáján kívül esik – fűzte hozzá.
A bukott kormányfő büntetőjogi felelősségre vonását firtató kérdésre Gulyás úgy reagált: általánosságokban szabad csak fogalmaznia egy parlamenti képviselőnek, éppen azért, mert az ügyészség a törvényhozástól elkülönült államhatalmi ágnak – az igazságszolgáltatásnak – a része. A bizottság elnöke elmondta: a volt kormányfő miniszterelnöksége idején olyan súlyos bűncselekmények történtek, amelyekről vélhetően Gyurcsány Ferencnek is tudnia kellett, ha csak Sukoró ügyére gondolunk. De ez már nem a bizottság hatáskörébe tartozik – szögezte le Gulyás.
A rendőri túlkapásokkal kapcsolatban a politikus úgy fogalmazott: ezen ügyek kivizsgálása a debreceni katonai ügyészségen folyik a gyorsabb ügymenet érdekében. Kettő ügyről azonban már most valószínűsíthető, hogy büntetőeljárást fog eredményezni.
Cinikus MSZP
fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top