Close

Fidesz: elrettentő erejű törvény született a fiatalkorúak bűnözése ellen

A Fidesz olyan elrettentő erejű törvényt alkotott a fiatalkorúak által elkövetett rablások, testi sértések és lopások ellen, amely kétségkívül visszatartja ezen korosztályt a bűncselekmények elkövetésétől – közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciója. A kormánypárt szerint a szocialisták az elmúlt nyolc évben tudatosan tették tönkre a közbiztonságot, így az országban sajnálatos módon elszaporodtak a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények és súlyos szabálysértések száma.
 

 
A kiskorúak büntethetetlenségét gyakran bűnözői csoportok használják ki, így a falvakban, kisebb településeken ellehetetlenült a békés élet lehetősége – fűzik hozzá. Kiemelik: az MSZP azóta sem akar, vagy nem mer tudomást venni a közbiztonság kormányzásuk alatt kialakult tragikus állapotáról.
A kormány azonban ígéretéhez híven javít a közbiztonság helyzetén, miközben a becsületes és tisztességes állampolgároknak nem kell tartaniuk az új törvénytől – mutat rá a frakció.
Lendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista tagja keddi közleményében úgy fogalmazott, hogy a Fidesz annak ellenére ragaszkodik a gyerekek bebörtönzéséhez, hogy az emberi jogok országgyűlési biztosa szerint az aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát.
Szabó Máté ombudsman vasárnapi tájékoztatása szerint több alkotmányos joggal ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely nem tekinti gyermeknek a fiatalkorút, megszünteti a fiatalkorúak elzárásának tilalmát, meghatározza a fiatalkorú elzárásának lehetséges időtartamát, sőt azt is megengedi, hogy a fiatalkorúra kiszabott pénzbírságot elzárásra változtassák. Az országgyűlési biztos más célravezetőbb, gyorsabb, eredményesebb eszközök alkalmazását sürgeti.
MTI-gondola.hu
belföld

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top