Close

Hazugságra épül a 2011. évi költségvetés

A jegybank és befolyásos gazdasági elemzők szerint is hibás, életveszélyes útra állította a nemzetgazdaságot a Fidesz-KDNP kormány. Az elemzők a gazdasági növekedést jelentősen lejjebb tervezik a kormánynál, mivel szerintük az Orbán-kormány nem veszi figyelembe a nemzetközi hatásokat. Viszont az inflációnál jelentősen többet kalkulálnak a szakértők, mint az Orbán-kormány, hiszen az új adórendszer a gazdagoknak kedvez, akik jóval kevesebbet fogyasztanak, mint az alacsonyabb keresetűek. Összegezve a kormányzat nemzetgazdasági stratégiája totálisan elhibázott.
 

 
 
Mindezt tetézi, hogy az Orbán-kormány nagy ívű foglalkoztatásbővítő elképzeléseivel szemben az elemzők tartósan magas, 10 százalék feletti munkanélküliséggel számolnak.
 
Ennek fényében már érthető, miért igyekszik az Orbán-kormány minden kontrollt kiiktatni a kormányzásban és azon kívül is. Miért folytja meg a szólásszabadságot, miért nem tárgyal egyetlen szakmai és civil szervezettel sem, miért erőszakol át gazdasági szakértők által sokszorosan elutasított gazdasági terveket, miért korlátozza az alkotmánybírák hatáskörét, miért lehetetleníti el a népszavazást, vagyis takarítja el az útjából az összes lehetőségét annak, hogy bárki ellent mondhasson a kormánynak.
 
A Nemzeti Együttműködés Orbán Viktor szerint azt jelenti, hogy senki se merjen ellentmondani neki. Se ellenzékiek, se szakértők, se civilek, se az emberek. Ez nem megnyugtató a nemzet számára.
 
Az MSZP elutasítja az Orbán-kormány nemzetellenes gazdaságpolitikáját és szegényellenes adópolitikáját, ezen felül felszólítja a kormányt, hogy térjen vissza a demokratikus alapelvekhez és tárgyaljon az ellenzékkel, civilekkel, szakmai szervezetekkel, mielőtt az egész nemzetet érintő döntéseket hozna.
 
Göndör István
országgyűlési képviselő
cimkék: gazdaság, Göndör István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top