Close

A költségvetési törvényhez fűzött módosító indítvány

A költségvetési törvényhez fűzött módosító indítványában Dr. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik), kilencmilliárd forintos többletjuttatást javasolt az igazságügy, büntetés-végrehajtás részére. Kiemelte, hogy miközben ezek a különösen fontos szervek nem kapták meg az általa igényelt támogatást, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége a mai napig költségvetési támogatást kap és ennek a megszüntetésére irányuló javaslat nem tudott támogatást kapni.
 

 
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az intézménye az elmúlt években bizonyította azt, hogy érdemes működtetni ezt a szervezetrendszert. Kiemelte, hogy főleg Szabó Máté vezetésének ideje alatt a gyülekezési jog, gyermekvédelem és a 2006-os kártérítési ügyekhez adott közvetítő szellemiségű támogatásával bizonyította, hogy ez az intézmény igenis szükséges a magyar emberek részére. Ezért háromszázmillió forint többlettámogatást javasolt a szervezetrendszer részére. Szavai szerint az ombudsman intézménye feltétlenül szükséges a hatalmi ágak visszaéléseinek a kivizsgálására.
Az igazságszolgáltatás rendszere óriási válságban van, ezért kilencmilliárd forint támogatást javasolt. Felhívta a figyelmet, hogy ugyan az Alkotmányügyi bizottság KDNP-s tagjai ötszázhetvenhat millió forint támogatást javasoltak, de ez csak a nyugdíjba vonuló bírák részére ad némi kompenzációt. A különösen leterhelt bírók, akik személyükben azt a felelősséget vállalták, hogy olyan jogvitákban döntenek milliók, milliárdok sorsáról, személyek szabadságáról, életéről, olyan leterheltségben működnek jelenleg, amelyek a fővárosi és a pest megyei bíróságok működését is veszélyeztetik. Gaudi kijelentése szerint, ha nem kapják meg azokat a tőkeinjekciókat, amelyek az elmúlt nyolc év alulfinanszírozását hivatottak pótolni, akkor a bíróságok az ellehetetlenülés szélére sodródnak.
A büntetés-végrehajtás egy hasonló válságövezet. Egy rendre épülő állam, amelyet a Jobbik is támogat, fontosnak tartja, hogy megvédje a társadalmat. Ehhez megfelelő támogatást kell adni a büntetés-végrehajtási dolgozóknak, akik a létminimum szélén tengődve végzik ezt az áldozatos, felelősségteljes munkájukat, amellyel a társadalom szabályai ellen súlyosan vétőket a rács mögött tartják. Kökényesi Antal altábornagy a Kozma utcai kihelyezett Alkotmányügyi bizottsági ülésen elmondta, hogy olyan válsághelyzetben van a büntetés-végrehajtási rendszer, amely összeroppanással fenyeget.
A felhozott indok, mely szerint azért nem támogathatóak ezek a javaslatok, mert a forrás helytelenül lett megjelölve, nem igaz, ugyanis ez a forrás a rendkívüli kormányintézkedésekre soron található. Ugyanakkor a 281-es számú Alkotmányügyi bizottsági módosító javaslat erre a forrásra épít és ez a javaslat megkapta a támogatást.
A kormány valószínűleg Gaudi képviselő javaslatát figyelembe véve az igazságügy és a büntetés végrehajtás számára javasolt támogatásokat plusz hárommilliárd forinttal megtoldotta, mintegy igazolva az ellenzéki munka szerepének fontosságát.
jobbik.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top