Close

Orbán Moszkvába megy

Egynapos látogatást tesz Orbán Viktor kedden Moszkvában. A miniszterelnök találkozik Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy októberi sajtóbeszélgetésen azt mondta, a magyar kormány egy csomagban akar megállapodni az orosz vezetéssel a kétoldalú együttműködés kérdéseiről, és ha jól haladnak a tárgyalások, ennek lezárását jelentheti novemberben egy miniszterelnöki találkozó. A tárcavezető akkor kifejtette, hogy a csomagról folyó egyeztetéseken szó van az energiapolitikáról, a Malévről, a későbbi metróépítkezésbe való esetleges orosz bekapcsolódásról, a mezőgazdasági együttműködésről, kutatói ösztöndíjakról, a széles nyomtávú vasúti pálya meghosszabbításáról.

A Mollal kapcsolatban a napokban Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Szurgutnyeftyegaz nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a magyar cégben, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik. Az Interfax orosz hírügynökség november 26-i jelentése szerint Putyin a legnagyobb német vállalatok vezetőivel tartott találkozón kijelentette: „A legnagyobb kőolajtermelő magánvállalatunk, a Szurgutnyeftyegaz megvette a magyar Mol 20 százalékát. Mindent elkövetnek, hogy képviselőit kiszorítsák, ne engedjék be őket a társaság vezető testületeibe, és ez megszeg minden törvényt és szabályt”. A Szurgutnyeftyegaz 2009 tavaszán vette meg az osztrák OMV-től a Mol 21,2 százalékos pakettjét 1,4 milliárd euróért, amit a Mol barátságtalan lépésnek tekintett.

Jó ideje szárnyra kapott a hír, hogy a magyar állam megvásárolná a pakettet, s ezt ugyan magyar részről hivatalosan többször cáfolták, a kérdés a jelek szerint terítéken van. Fellegi Tamás egy televíziós interjúban elmondta: a magyar állam kifejezte az orosz és más kormányoknak, nem érdekelt abban, hogy olyan stratégiai jellegű magyar vállalatban, mint a Mol, meghatározó külföldi tulajdon jöjjön létre. A miniszter múlt heti moszkvai tárgyalásain is szó volt a kérdésről. Az orosz fél azonban a jelek szerint nem hajlik az eladásra, és november elején Igor Szecsin, az energetikáért felelős orosz miniszterelnök-helyettes az Európai Unió közbenjárását kérte a részvénycsomag körüli helyzet megoldásához, ahhoz, hogy a Szurgut élhessen tulajdonosi jogaival.
 Orbán Viktor november közepén Párizsban, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében tartott előadásában közölte, hogy november 30-án találkozik Vlagyimir Putyinnal. A magyar miniszterelnök akkor úgy vélekedett, nincs messze az EU és Oroszország közti történelmi kiegyezés pillanata. Néhány nappal később a NATO-Oroszország Tanács ülése előtt adott nyilatkozatában, Lisszabonban úgy fogalmazott: „a nyugati világ és Oroszország között egy nagy történelmi szövetség kialakulásának a napjait éljük”.

Orbán Viktor legutóbb 2009. november 21-én a Fidesz elnökeként folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyinnal az Egységes Oroszország Párt szentpétervári kongresszusán. A pártelnök később azt mondta, az orosz-magyar kapcsolatok rendezéséért ment Szentpétervárra. Akkor azt hangsúlyozta: ideje, hogy XXI. századi kapcsolatrendszerré formáljuk az eddigi orosz-magyar kapcsolatokat.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos múlt szerdán Moszkvában tárgyalt, és partnereivel megállapította, hogy a két ország közötti nyitott kérdések közül többen várhatóan döntés születik majd Orbán Viktor magyar kormányfő moszkvai látogatásán, másokban pedig akkor szabják majd meg a felek a további irányt.

A miniszter Igor Szecsin energetikai kérdésekben illetékes miniszterelnök-helyettessel és Viktor Zubkov kormányfő-helyettessel, a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság orosz társelnökével megállapodott, hogy folyamatossá teszik ezekben a kérdésekben a magas szakértői szintű egyeztetéseket, és hogy jövő év első negyedében Oroszországban tanácskozik a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság.

A megvitatott területek között Fellegi Tamás az energetika, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseit említette. Az energetikai tematikából kiemelte az atomenergetikát, a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol Nyrt. részvénycsomag, a hosszú távú energiaszállítás, a gáztározók és az olajipari együttműködés kérdéskörét. A közlekedés területéről a Malévval kapcsolatos kérdéseket emelte ki, de konkrétumokba nem bocsátkozott.

MTI nyomán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top