Close

Szanyi Tibor

Szanyi Tibor: megmutatjuk, hogy az MSZP-re minden körülmények között lehet számítani
budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: „a kormány agresszív szózuhataggal, valóságos intézkedési szőnyegbombázással támadt a magyar lakosságra, hiszen nincs olyan óra, hogy ne jelentenének be valamilyen sokkoló elképzelést”.
 

 
 
A képviselő kifejtette: a Magyar Szocialista Párt pár héttel ezelőtt, az önkormányzati választások után meghirdetett egy politikai nagygyűlést. Akkor még nem sejtették, hogy november végére annyira fölfokozódik a közhangulat, és olyan intézkedések terveivel áll elő a kormány, amelyek jóval túlmutatnak az emberek napi tűréshatárán.
 
A politikus hangsúlyozta: mindenkit szeretettel vár a szocialista párt, aki úgy érzi, hogy az MSZP az egyetlen olyan referenciapont, amelyről joggal gondolják azt az emberek, hogy képes megvédeni a magyar dolgozók, a magyar fiatalok és a magyar nyugdíjasok érdekeit.
 
Szanyi Tibor elmondta: a rendezvényen az emberközpontúság lesz irányadó, politikai értelemben mindössze egy, a pártelnöki beszéd fog elhangozni, és jó néhány civil, illetve külföldi megszólalót hallhatnak majd az odalátogatók személyesen vagy videóüzenetben.
 
„A rendezvényen az emberek mindennapi problémáira fogunk koncentrálni, és megmutatjuk, hogy a Magyar Szocialista Pártra minden körülmények között lehet számítani” – zárta sajtótájékoztatóját Szanyi Tibor.
 
mszp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top