Close

Fel kell tápászkodnia az MSZP-nek, utáljuk a kormányt

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a mai nagygyűlésen biztosította Magyarországot, hogy a legerősebb ellenzéki erő a Magyar Szocialista Párt.
 

 
Politikai témájú Sas-kabaréval kezdődött az MSZP politikai nagygyűlése szombat délelőtt a budapesti Papp László Sportarénában; a rendezvény kezdetére az időjárás miatt sokan nem érkeztek meg. A rendezvényre nagyjából tízezer embert várnak a szocialisták. A másfél órásra tervezett nagygyűlésen jelen vannak az MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai, a teremben mindenki piros sálat visel. Az esemény egyetlen politikai szónoka a pártelnök, Mesterházy Attila, rajta kívül két civil mondja el a véleményét a plénum előtt, valamint videoüzeneteket vetítenek le.
Török Zsolt pártszóvivő beszéde közben érkezett meg Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati nagygyűlésére; a volt miniszterelnököt vastapssal fogadták.
Ezt követően Varga Feri és Balássy Betty énekelt.
Ezt mondta a pártelnök a busszal Budapestre szállított, jobbára nyugdíjas korú közönségnek
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki eljött, hogy meghallgasson minket.
Köszöntöm a volt pártelnököket: Lendvai Ildikót, Gyurcsány Ferencet, Hiller Istvánt, Kovács Lászlót.
Örülök, hogy itt vagytok ma velünk!
Köszöntöm párttagjainkat és támogatóinkat! Köszöntöm mindazokat, akik politikai hovatartozás nélkül úgy érezték, hogy itt a helyük!
Jó érzés körbenézni ebben a sportcsarnokban, jó érzés köztetek lenni.
Sokan vagyunk itt a csarnokban, sokan odakint és még többen, akik otthonról figyelik, mi történik ma itt ezen a novemberi szombaton.
Néhány hónappal ezelőtt még voltak, akik azt mondták, hogy az MSZP nem tud talpra állni a választási vereség után. Azt mondták, eltűnik a történelem süllyesztőjében.
Vannak, akik attól félnek, hogy nem lesz olyan erő, amely felveszi a kesztyűt az antidemokratikus és szegényellenes hatalommal szemben.
Remélem, itt vannak ők is! És saját szemükkel látják, hogy a magyar baloldal él és készen áll a cselekvésre!
Remélem ők is látják azt a bátorságot és elszántságot, ami érződik itt a csarnokban!
Most mindenki láthatja szerte az országban, hogy van egy erős közösség, mely nem fél kiállni jogaiért, szabadságáért és a magyar demokráciáért!
Ez a közösség a mi baloldali, demokrata közösségünk!
Megmutatjuk az országnak, hogy van erős ellenzék! És ez az ellenzék mi vagyunk!
Megvédjük az emberek pénzét! Megvédjük a demokráciát! Megvédjük eddig elért eredményeinket!
Felvesszük a kesztyűt!
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top