Close

Január 31-ig kell dönteniük a nyugdíjpénztári tagoknak

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

 
A kormány úgynevezett nyugdíjmentő törvénycsomagja várhatóan december közepétől lesz érvényes. Eszerint aki nyilatkozik arról, hogy a korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, az a jövőben már nem részesedik a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíj jogosultságból. Számláján csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz. Ezenkívül a számláján jóváírják annak a 14 hónapnak a járulékát is, amelyet 2010. október-2011. december között nem utal át a magánnyugdíjpénztárba a költségvetés. Aki a már nem kötelező magánnyugdíjpénztárban marad, az kiszerződik az állami nyugdíjrendszerből – fogalmazott Matolcsy György.
 
A törvénycsomagra a miniszter szerint azért van szükség, mert 2011-ben az állam által kifizetendő, közel 3 ezer milliárd forint összegű nyugdíj 30 százalékára, 900 milliárdra nincs fedezet a nyugdíjkasszában, ugyanis ennyivel kevesebb nyugdíjjárulék érkezik be a társadalombiztosítás nyugdíj pillérébe. (A különbséget az elmúlt években a költségvetés mindig más bevételekből fedezte.) A törvénycsomag célja, hogy biztonságossá tegye az állami nyugdíjrendszert és választhatóvá a nyugdíjrendszert, azaz mindenki döntse el, hogy az állami rendszerben, vagy az önkéntes nyugdíjrendszerben marad. Januártól a korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer is önkéntes magánnyugdíjpénztárrá alakul – mondta Matolcsy. A törvénycsomagnál a miniszter szerint alapelv az állami nyugdíjkassza egyensúlya, az, hogy nyugdíj befizetésből csak nyugdíj kiadás finanszírozható, valamint hogy elválik a munkaadó által fizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék, amelyből történik az állami nyugdíjfizetés, és a munkavállaló által fizetett 10 százalék.
A kormány által benyújtandó törvénycsomag vitája várhatóan december 15-én lezárul, és ezután a magán-nyugdíjpénztári tagoknak 45 napjuk lesz annak eldöntésére, hogy milyen nyugdíjrendszerbe tartozzanak.
 
A törvénycsomag részletes szabályai
Ha a magán-nyugdíjpénztári tagok úgy döntenek, hogy visszatérnek az állami rendszerbe (ehhez nem kell nyilatkozni), akkor február 1-jétől visszaáramlik az összes befizetésük az állami rendszerbe, és ebben az esetben a tag magával hozza a számláját, ami egyéni számlára kerül – magyarázta a miniszter. Ez a számla, akárcsak az állami nyugdíjnál, a házastárs részére örökölhető lesz. A nyugdíjrendszer reformlépései során, az állami nyugdíjrendszerben lévők számláján nyilvántartják majd a 10 százalékos munkavállalói járulék befizetést.
Azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik visszatérnek az állami rendszerbe, és az elmúlt években az infláció feletti hozamuk jelent meg a számlájukon, azok a többletet vagy készpénzben vehetik fel, vagy önkéntes pénztári számlán helyezhetik el. Az így felgyülemlett összeg 80-100-120 milliárd forint lehet. Azok a tagok, akiknek munkaadója 8 százaléknál többet utalt át a  magán-nyugdíjpénztárba, a 8 százalékon felüli összeget is felvehetik, vagy önkéntes pénztári számlán helyezhetik el. Azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akiknek hozama elmaradt az inflációtól, számlájukon az infláció erejéig jóváírást kapnak. Aki január 31-ig visszatér, az csak nyerhet – jegyezte meg Matolcsy György.
 
Kevesebb költséget számolhatnak el a magánnyugdíj-pénztárak
 
Az az összeg, ami a magán-nyugdíjpénztári tagok visszatérésekor visszaáramlik a költségvetésbe, a nyugdíjreform és államadósság-csökkentő alapba kerül, amiről a törvénycsomag rendelkezik majd. Matolcsy György bejelentette azt is, hogy a magán-nyugdíjpénztárak 2012 januárjától az eddigi 4,5 százalék helyett a vagyon 0,9 százalékát számolhatják el költségként, ugyanis ekkora költséggel dolgozik az állami nyugdíjrendszer. Vagyonkezelési díjként a kezelt vagyon 0,2 százaléka számolható el, ahogy a nyugat-európai önkéntes pénztáraknál szokásos.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a bejelentéskor azt mondta, a törvénycsomag keretében megmentik a jelenlegi nyugdíjasok, a magán-nyugdíjpénztári tagok és a leendő nyugdíjasok nyugdíját.
hirkozpont.magyarorszag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top