Close

Zsidó Gyerekszínházi Napok

2010. december 3-5.
Merlin színház
Átváltozások Színházda: Zsidó mesék és más történetek
 
A Bálint Zsidó Közösségi Házban Salát Anna vezetésével működő színjátszó csoport A kecskegidák, A becsületes tolvaj, valamint Az angyal kesztyűje című történeteket dolgozta fel. A szerepeket a színházda növendékei játszák. Rendező: Salát Anna.

Bámá társulat: Hamupipőke tánca
 
A Hamupipőke Tánca egy izraeli Hamupipőkét mutat be, aki az értelme, fantáziája és tánctudaása révén a padlótakarítástól egészen a boldogság csúcsáig ér fel. A történetet egy különleges adaptációban, Hamupipőke seprűjének szemszögéből elmesélve ismerhetjük meg. Hamupipőke szeret táncolni, és tánc közben kitakarítja a házat, miközben a felmosórongyból gyönyörű báli ruha, a vödrökből udvaroncok, és a seprűből egy herceg válik…
Bámá társulat: Dobozok
 
A BAMA szerint a lehetőségek száma arra, hogy mihez kezdj néhány kartondobozzal tulajdonképpen végtelen, aminek csak a fantáziád szabhat határt. És amikor egy fiú betéved az elhagyatott, kartondobozokkal teli hátsóraktárba játszani, azok a képzelet szárnyán életre kelnek. 25 kartondoboz, melyek mindegyikében egy-egy felfedezésre váró külön kis világ bújik meg. Az egyikben egy hercegnő rejtőzik, vad szél fúj ki a másikból, és tapsvihar tör ki.
Gólem Színház – Babos Bábos Társulat: Ádám világgá megy
 
A Vizes meséből a gyerekek megtudhatják, miért ácsolt emeletes bárkát Noé, és segíthetnek neki megtölteni a fedélzetet a kisebb-nagyobb állatokkal. Amellett, hogy megismerkednek az Ószövetség egyik fontos hősének történetével, többek között arra is fény derül, hogyan lehet rávenni az őzikéket, hogy az oroszlán mellé költözzenek, mire használhat egy sünt az oroszlán, jól áll-e a zsiráfnak a kígyósál, és a hosszú úton mivel üti agyon az időt a ló és a szamár? A Tevegelős mesében a kis nézők elkísérhetik Eliézert és tevéit a hosszú úton, és segíthetnek Izsáknak feleséget találni. Eközben megtudhatják, hogy mi a fontosabb emberi érték, a gazdagság, a szépség vagy inkább a jólelkűség? a következőből.
Javne Színház: Salamon és Sába
 
A Javne Színház története az otthonául szolgáló Lauder Javne Iskola 1989-es alapításával kezdődött. Az iskolai színházi élet akkor azzal indult, hogy bemutattak két ötven évvel ezelőtt lejegyzett Purimjátékot, és mivel a dolog jól sikerült, folytatták. A purimjátékok elfogytak, így most már maguk írják, dramatizálják a darabokat. Minden évben bemutatnak egy új színdarabot, melynek témája általában a Bibliával vagy a zsidósággal kapcsolatos, de sokszor könnyedebb köntösbe öltöztetve. A Zsidó Gyerekszínházi Napokra a Salamon és Sába című darabot hozzák. Mivel a két címszereplő találkozásáról a Bibliában kevés szó esik, a darab megírásához segítségül hívták a Midrasokat, olyan rövid történeteket, melyek egy része magyar nyelven nem vagy csak kevéssé ismertek. A félórás előadásban próza, ének, zene és tánc is segíti a történetmesélést.
Káron Színház: Esőmadár
 
…A világ végén, egy örökzöld erdőben, ott élt a legszebb madár a világon – az Esőmadár. Aztán jöttek az emberek és letelepedtek az erdőben; énekeltek és táncoltak a madár tiszteletére, de akkor…” Mi történik, ha egy kis falu nagyvárossá növekedik? Mi történik, mikor a madár dala és története a feledés homályába merül? És mi történik, mikor egy kisgyerek öszintén hiszi, hogy akad egy hely még az Esőmadárnak ebben a világban? Az előadás különleges színházi nyelven, az origami és a történetmesélés művészetének felhasználásával készült. A művészek életet lehelnek a papírba; a hajtogatott hősök közvetéítésével a nézők egy varázslattal és meglepetésekkel teli drámai cselekmény részesei lesznek.

Káron Színház: Kockacirkusz
 
Hány kockát visel a hercegnő? A bohóc orra gömbölyű vagy szögletes? És lehet-e trenírozni egy kockakutyát? A kockacirkuszban minden megtörténhet. Egy pár bohóc-táncosnak sikerül mozgásba hozni a kockák csodálatos világát. A kockák megnőnek, összezsugorodnak és szétválnak különböző és furcsa állatokká alakulva közben. A színészek kockákat viselnek és táncolnak velük; megzabolázzák és megbabonázzák őket. Néha meg is esznek néhányat (de persze nem igaziból). Közben veszekednek, szépítkeznek, szerelembe esnek és felépítenek egy csodálatosan vidám világot. A Kockacirkusz egy ötletes előadás szavak nélkül kombinálva a bábművészetet, a szobrászatot és a táncszínházat.
Nézd meg, aztán próbáld ki magad!
 
A Merlin Színház erre a hétvégére igazi gyermekbirodalommá változik, minden nap 10 és 17 óra között a gyerekeket rengeteg ingyenes kiegészítő program is várja. A Cukrok együttes A Sári és Samu, a betűk álmodói című mesés koncertjén egy különleges utazásra hívja a gyerekeket a játék, a csoda, a szív és az ész birodalmába. A kis nézők belekóstolhatnak majd, milyen érzés mások bőrébe bújni, hiszen tengernyi jelmez várja őket. A kézműves műhelyben el lehet lesni a bábkészítés fortélyait, és mindenki egy-egy saját készítésű emlékkel távozhat. Az Antré Tánciskola 30-30 perces foglalkozásokat tartanak. 11:20-kor az őserdők mélyére érkeznek, 12:20-kor Elvissel és barátaival találkozhatnak, 13:20-kor pedig a puskaporos vadnyugatra kalandozhatnak a gyerekek.
2010. december 3. – pénteki nap programja
 
11:00 – Káron Színház:Kockacirkusz [helyszín: Nagyterem] 
Babos Bábos Társulat: Eszter könyve [helyszín: Kamara]
14:00 – Javne Színház: Salamon és Sába [helyszín: Kamara]
15:00 – Bámá Társulat: Dobozok [helyszín: Nagyterem]
2010. december 4. – szombati nap programja
 
2010. december 4. – szombati nap programja 
11:00 – Bámá Társulat: Dobozok [helyszín: Nagyterem] 
Káron Színház: Esőmadár [helyszín: Kamara]
15:00 – Bámá Társulat: Hamupipőke tánca [helyszín: Nagyterem] 
Gólem Színház-Babos Bábos Társulat: 
Ádám világgá megy [helyszín: Kamara]
2010. december 5. – vasárnapi nap programja
 
2010. december 5. – vasárnapi nap programja 
 
11:00 – Gólem Színház-Babos Bábos Társulat: 
Ádám világgá megy [helyszín: Nagyterem]
Átváltozások Színházda: Zsidó mesék és más történetek [helyszín: Kamara]
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top