Close

Győzelemmel mutatkozott be Madár

Erdei Zsolt először lépett a kötelek közé a tengerentúlon, a nyolc menetes mérkőzésen Samson Onyango volt az ellenfél, és bár Erdei győzelme egy percig sem forgott veszélyben, kiütnie nem sikerült a 39 éves kenyai bokszolót. A bemutatkozás az egyéves kihagyás után sikerként könyvelhető el, Madár immár 32. mérkőzésén maradt veretlen, és ő az első magyar, aki sikerrel vette a kezdő akadályt Amerikában.

Erdei Zsolt már november elején az Egyesült Államokba repült, a légkört már bőven volt ideje megszokni, és bevallása szerint a felkészüléssel sem voltak problémái. Madár magabiztosan vágott neki az előtte álló feladatoknak, és november 20-án végre elérkezett az a nap, amelyre már régóta várt. Egy évvel Giacobbe Fragomeni felett aratott pontozásos győzelme után hosszú volt az út a következő mérkőzésig. Ősszel kapott szárnyra a hír, mely szerint Erdei szerződést kötött Lou DiBellával, az USA egyik leghíresebb promóterével. A három meccsre szóló szerződés első állomása Atlantic Cityben volt, Erdei a Paul Williams-Sergio Gabriel Martinez WBC-címmérkőzés előtt léphetett ringbe. Egy dolog már a meccs előtt biztos volt: a boksz légköre mindenképpen más a tengerentúlon, mint Európában, a nagyszámú közönség, a színvonalas felvezetés megadta az alaphangulatot a számos magyar drukkernek is, akik élőben szurkoltak Erdei Zsoltnak.

Az első két menetben Madár megmutatta, hogy milyen stílusra számíthat öklözőtársa. A kenyainak szinte momentuma sem volt a harmadik menetig. Erdei nagy hullámvölgyei ezúttal elmaradtak, a negyedik menete volt a legerősebb, Onyango ekkor látszott a legsebezhetőbbnek, de mint később kiderült az afrikai bokszoló sokkal több ütést bír, mint amit képességeitől várni lehetett volna. Madárnak ugyan nem sikerült a kiütés, talán az erőszakosságát jobban is kamatoztathatta volna, de ezt írjuk a biztos győzelem címszó alatt lejátszott meccs számlájára, kritika nem érheti a teljesítménye miatt. Erdei magabiztos bokszolással tartotta meg veretlenségét, és ezt a bírók is így látták, 79-73, 80-72, 80-72-es pontozással nyerte meg első amerikai meccsét.

Erdei Zsolt mérkőzése végül az est leghosszabb profi összecsapása lett, mivel a Willaims-Martinez meccs mindössze két meneten keresztül tartott, a 35 éves Martinez hihetelen ütéssel küldte padlóra ellenfelét, és védte meg ezzel középsúlyú világbajnoki címét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top