Close

Gyurcsány: ,,ritka jó házasságban élünk Klárával”

Gyurcsány Ferenc november 18-i blogbejegyzésében arról ír, hogy bár a Helyi Téma indirekt módon házaságtöréssel rágalmazta meg, a dologból semmi sem igaz..

A volt kormányfő blogjában azt írja: ,,Ellenfeleinknek fájdalom lehet, de ritka jó házasságban élünk Klárával. Sőt, több ez: szerelem, barátság, partnerség. Jobban ismerjük egymást, és jobban bízunk egymásban, mint hogy egy ilyen rosszindulatú gyanúsítgatás megzavarjon bennünket.”

Aki hazudik, az csal?
Ellenfeleinknek fájdalom lehet, de ritka jó házasságban élünk Klárával. Sőt, több ez: szerelem, barátság, partnerség. Jobban ismerjük egymást, és jobban bízunk egymásban, mint hogy egy ilyen rosszindulatú gyanúsítgatás megzavarjon bennünket.
Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a tulajdonosa által bevallottan a Fideszhez kötődő Helyi Téma újság címlapján. A cikk szerint egy Budapest, I. kerület Toldy utcában található lakásban gyakran randevúzott Magyarország legismertebb politikusa hölgyismerősével. Hogy a titokzatosság még nagyobb legyen, egy szemtanúra hivatkozva hozzáteszik, hogy a látogatások előtt szerelők lepték el az épületet és átvizsgálták azt.
 
Miért írok erről?
Azért, mert az illusztrációként használt, a házat bemutató fényképre rábiggyesztettek egy álló alakos árnyképet, amely – mi tagadás? – minden valószínűség szerint engem ábrázol. A nevemet nem írják le, közvetlenül nem is utalnak rá. Az árnykép viszont több, mint sejtető.
 
A fénykép aláírása megkérdezi, hogy „mit szólt a légyottokhoz a politikus felesége?”
Mi tagadás, ha rám és feleségemre utal az újság, akkor nyugodtan megmondhatom, Klára nem lenne boldog, ha ilyen kiderülne rólam. Gondolom a legtöbb feleség hasonlóan érezne. Mindenesetre én továbbküldtem neki a nekem eljuttatott cikket. Csak hogy tudjon róla. Ő pedig, ahogy vártam, nagyot nevetett az egészen.
 
Az újság bakot lőtt.
Őszintén még azt sem tudtam, hogy hol van a Toldy utca. A google maps térkép software volt a segítségemre, most már tudom, hogy a nevezett utca a vár alatt van Budán. Micsoda szerencse, hogy még az utcában sem jártam. Pech. Mármint a rágalmazónak. De hogy még világosabb legyen: nőismerősökkel sem a Toldy utcában sem máshol nem szoktam pásztorórát tartani. Ellenfeleinknek fájdalom lehet, de ritka jó házasságban élünk Klárával. Sőt, több ez: szerelem, barátság, partnerség. Jobban ismerjük egymást, és jobban bízunk egymásban, mint hogy egy ilyen rosszindulatú gyanúsítgatás megzavarjon bennünket.
 
A teljes bejegyzés itt olvasható. 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top