Close

Júlia vagyok, és válok

Singer Magdolna  Júlia vagyok, és válok című regényének könyvbemutatója
2010. november 25, csütörtökön,  18 óra
Garbo Kiadó és Lilaköd Könyveskávéház
Budapest XIII., Tátra u. 22. (A Vígszínház közelében).
 
Singer Magdolna thanatológus, – aki  többek között a Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel című mű szerzője -,  tizedik könyvében is gyásszal foglalkozik, ám ezúttal válási gyásszal, és nem is akármilyen módon: saját válási krízisét önéletrajzi regényben dolgozta fel.

 
 
Minden Júlia vágya, hogy megtalálja a maga Rómeóját. Amikor megtalálja, azt hiszi, révbe ért, csak a halál választja el őket, hiszen válni mindig csak mások válnak.
Így gondolták a regényben a „Névtelen válók” csoportjának tagjai is, akiknek az első és legfontosabb feladata bevallani, hogy igenis válnak. Júlia vagyok, és válok – ismerte el a regény hősnője is, és ezzel kezdetét veszi a lélek utazása. 
Júlia véget nem érő, fáradságos töprengéssel, szigorú önreflexióval vizsgálja házasságának húsz évét. A megtagadás, megaláztatás fájdalma, az önértékelési válság, nárcisztikus sérülés, kétségbeesés odáig taszítja, hogy meglepve ismeri fel magában a bosszúvágyat, a pusztító dühöt és a rosszindulatot is. A gyász útja kegyetlen önismereti út is egyben, akarva, akaratlan szembetalálkozik saját árnyékszemélyiségével, azzal, akit ötvenes éveire sem ismert meg önmagában. Tétován bolyong lelkének útvesztőjében, és még abban sem biztos, miért válik. Vajon tényleg a szeretetvesztés fájdalma kényszeríti változtatásra, vagy esetleg valami más? Nem lehetséges-e, hogy a házasságában oly reménytelenül elveszített önmaga megtalálásának kényszerítő ereje az, ami a válás felé taszítja?
Júlia végigmegy a gyász kegyetlen stációin, hogy aztán a harag mindent befedő vastag rétegén átgázolva megtalálja az elveszített szeretetet. Ekkor képessé válik felismerni, majd elsiratni a veszteséget, és ezáltal eljutni az elfogadásig.
A krízisek veszélyek és esélyek is egyben, olyan sorsfordítók, amelyben ott rejlik a választás és változás lehetősége. Júlia nem marad az áldozatszerepben, hanem felvállalja saját felelősségét, és ezzel esélyt ad magának az újrakezdésre.
Az szerző nem csak íróként, de gyásszal foglalkozó mentálhigiénés szakemberként is a lélek ismerője, ezért az izgalmas, fordulatokban is bővelkedő regény legfőbb erénye, hogy valódi lélektani drámát mutat be Júlia sorsán keresztül. Az elengedés nehéz lelki folyamatának hiteles érzékeltetésén túl abban is segítséget nyújt a hasonló sorsúaknak, hogy megmutatja a reményt is, azt, hogy egy fájdalmas szakítás akár egy jobb, gazdagabb élet küszöbe lehet. Az újrakezdés hősies bátorsága pedig mindenki számára erőt adhat: akár válik, akár nem. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top