Close

Advent előtt

Kiállítás, verseny, bemutató és vásár a Néprajzi Múzeumban
2010. november 19. – 2010. november 21.
A hagyományoknak megfelelően a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete és a Néprajzi Múzeum közösen rendezi meg az ünnepi virágdíszek kiállítását, versenyét és vásárát. A teljes hétvégés program keretében nemcsak azt tudhatják meg a látogatók, hogy gondozzák télen, karácsonykor virágzó növényeiket, hanem azt is, hogy miként készülnek az adventi virágdíszek: a kopogtató, az asztaldísz, a csokor és az adventi koszorú. A sokféle, nagyközönség számára tartott programot a Szamos Marcipán látványos bemutatója színesíti, kedvet csinálva ahhoz, hogy magunk is próbálkozzunk otthon a szaloncukor készítésével.

Program
Folyamatosan: 
Adventi koszorúk és karácsonyi díszek, valamint kézműves termékek vására. 
Az én adventi koszorúm. Karácsonyi térkompozíció – virágkötészeti verseny.
Karácsonyi álom – virágkötőművészek kiállítása a múzeum dísztermében. 
Ez a kiállítás meghívásos rendszerű, egyesületünk legaktívabb, legelismertebb tagjai kaptak felkérést arra, hogy a díszteremben karácsonyi térkompozíciókat készítsenek. A virágkötők szabadon dolgozhatnak, minden megkötés nélkül, ezért munkáik híven tükrözik egyéniségüket.
Adventi készülődés
 
A Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola diákjainak versenyalkotásai.
A Workskills 2011 válogatóversenye
 
Ezt a virágkötészeti versenyt fiatal, gyakorló szakemberek részére hirdeti meg a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete.
A nemzetközi versenyen számos szakma fiataljai mérik össze erejüket, például ácsok, fodrászok, programozók, virágkötők. A válogatóverseny győztese képviseli hazánkat ezen az európai megmérettetésen. A versenyen való részvétel célja, hogy a tapasztalatokat a jövőben be lehessen építeni a szakképzésbe. A magyar versenyzők részvételét koordinálja, és a részvétel költségeit fedezi a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet. A versenyzők felkészítését a szakági szakmai egyesületek végzik, így a mi szakmánkban a Magyar Virágkötők Virágkereskedők Szakmai Egyesülete.
Virágkötészeti bemutatók
 
Hogyan készítsünk otthon karácsonyi asztali virágdíszt? Miképpen gondozzuk a télen, karácsonykor virágzó növényeket? A bemutatók pénteken 16 órakor, szombaton és vasárnap 14 és 16 órakor kezdődnek. 
Készítsünk szaloncukrot – házilag! 
 
A Szamos Marcipán látványos bemutatója után magunk is próbálkozhatunk – otthon – szaloncukor készítésével. November 21-én 11 órakor.
 
 
Adventi műhely
 
Karácsonyi díszek, ajtókopogtatók készítése kékfestőből, csuhéból, vesszőből, papírból. 
Belépőjegyek: 
1000 Ft felnőtteknek, 500 Ft, nyugdíjasoknak, diákoknak, 1500 Ft családoknak. A kedvezmények nem érvényesek. 
További információ: 
Rónai Tánya kulturális menedzser
Tel: (+36-1) 473-2440
Néprajzi Múzeum, Budapest V., Kossuth Lajos tér 12.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top