Close

Döntés az Alkotmánybíróság hatásköréről

A képviselők ma elfogadták a fideszes Lázár Jánosnak az alkotmány, valamint az Alkotmánybíróságról szóló jogszabály módosítását kezdeményező javaslatához benyújtott bizottsági indítványokat, illetve a különadó-törvényhez érkezett, szintén bizottsági módosító javaslatot az Országgyűlés ülésén. Az alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító javaslatot 261 igen és 96 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta a Ház, az Ab-törvényt érintő előterjesztés módosítását 261 igen és 100 nem szavazattal hagyták jóvá. Az egyes gazdasági tárgyú törvényekhez beadott módosító indítványt 303 igen és 58 nem szavazattal fogadták el.

 

 

 

A módosító indítvány úgy változtatott Lázár János eredeti javaslatain – az alkotmánymódosításon és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvényen -, hogy azokban mégsem kötötték össze az Ab hatáskörét a népszavazási tilalmakkal.

 

Ehelyett azt mondja ki, hogy a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Ab akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sérti.

 

Az Ház lezárta a vitatott szavazás ügyét: az ülést vezető Balczó Zoltán a házbizottság rendkívüli ülése után a plénum előtt erősítette meg, hogy elfogadták a Lázár János (Fidesz) által kezdeményezett alkotmánymódosításhoz benyújtott alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt. A jobbikos alelnök a plenáris ülésen hangsúlyozta: indokoltnak tartotta a rendkívüli házbizottsági ülés összehívását. Úgy fogalmazott: az eredmény kihirdetése és módosítása a levezető elnök felelőssége.

 

Szűcs Lajos jegyző tájékoztatása szerint a házszabályhoz kapcsolódó korábbi ügyrendi állásfoglalás szerint ha az elnök a szavazás eredményét kétségesnek ítéli, akkor annak kihirdetése előtt szükség szerint a szavazási gépi nyilvántartását is megtekintve ellenőrzi az eredmény helyességét. Hozzátette, az elnök az eredményt azonnali ügyrendi javaslatra felülvizsgálhatja, majd a tévesen kihirdetett eredményt helyesbítheti.

 

Balczó Zoltán azt mondta, a házbizottsági ülésen részt vevő valamennyi frakció egyetértetésével a technikai problémák miatt a gépi szavazáshoz hozzáadták a kézi szavazások eredményét is, így az eredetileg kihirdetett döntéssel ellentétesen, elfogadottnak tekinti a Ház a módosító indítványt.

 

A Lázár János (Fidesz) által kezdeményezett alkotmánymódosításhoz benyújtott alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt ennek eredményeként 261 igen, 96 nem és két tartózkodás mellett kétharmados többséggel elfogadta az Országgyűlés.

 

Az MSZP tudomásul veszi, hogy elfogadta a parlament az alkotmánymódosító javaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványt – közölte Mesterházy Attila az MTI-vel szerdán, a rendkívüli házbizottsági ülés után. Az MSZP frakcióvezetője elmondta: az ülésen részt vevő mindkét jegyező azt állapította meg, hogy négy kormánypárti képviselő még a végeredmény kihirdetése előtt jelezte, nem műkötött a gépe. Hozzátette: a technikai adatokból is kiderült, hogy a gép valóban nem érzékelte a kártyájukat. A szocialistáknak egy kérdése volt, hogy a kihirdetés előtt, vagy utána történt-e a jelzés – mondta, hozzátéve: a négy képviselő még a módosító indítvány kihirdetése előtt jelezte a problémát.

 

forrás: mti.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top