Close

Robin Hood feketében járna, ha élne

Pénteki sajtótájékoztatóján a Jobbik képviselője a multikra, bankokra kivetett adókról beszélt, melyeket bizonyíthatóan a vásárlók, ügyfelek fizetnek meg. A képviselő üdvözölte, hogy a bankok és a kiskereskedelmi láncok is részt vesznek a közteherviselésben, ám a bankadó esetében például már konkrét adatok is rendelkezésre állnak, melyekből kiderül: a bankadót a különböző kezelési költségek és díjak emelésével a mi zsebünkből húzzák ki. Ezt a Jobbik semmilyen formában nem tudja támogatni- hangsúlyozta a képviselő. A kiskereskedelmi láncok esetében duplán fizetünk rá, hiszen amellett, hogy a vásárlókra is áthárítják a tehertételt, a beszállítókat is megsarcolják. Ez ellen tehetne akár a Gazdasági Versenyhivatal, akár az APEH, de jelenlegi eszközeivel egyik sem tud tenni semmit.

Z. Kárpát Dániel kitért a „polcpénz” problémájára, hiszen arra már törvényi tiltás vonatkozik, ennek ellenére mai napig mintegy 80 olyan kitételt ismer a Jobbik, melynek kivetésével át lehet hárítani a sarcokat. Mivel ezeket az áthárításokat semmilyen törvény nem tiltja, teljes szabályozás kellene ezen a téren, szankcióként pedig nemcsak a pénzbírság volna indokolt, hanem akár az adott kiskereskedelmi lánc magyarországi működésének átmeneti felfüggesztése is. A tisztességes haszon a cél, a spekulatív, csak nyerészkedő tőkének azonban nincs helye az országban- mutatott rá a jobbikos képviselő.

A Jobbik egy, a beszállítókat védő törvény erősítéséért harcol, szükség volna egy jól kidolgozott védjegy-törvényre, mivel meg kell szüntetni a pénzszivattyút. Ha egy cég nem hajlandó a tisztességes magyar irányzatokkal együttműködni, akkor a magyar piacokon való működésének átmeneti felfüggesztését kell elérni, kompromisszum nélkül. Félő azonban, hogy ez csak a Jobbik kormányzása alatt fog megvalósulni, hiszen jelen pillanatban jeleit sem látni annak, hogy ezen a téren bármilyen változás állt volna be- fogalmazott Z. Kárpát Dániel.

barikad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top