Close

Fellegi Tamás: A kormányzat bevezeti a digitális adatvagyon fogalmát

Az informatikai vagyongazdálkodás területén a kormányzat bevezeti a nemzeti digitális adatvagyon definícióját – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a 11. Internet Hungary konferencián, kedden Siófokon.

A hamarosan várható lépést a miniszter azzal indokolta, hogy számos informatikai magáncég végzi fejlesztéseit állami pénzen, ám a forráskódok a cégeknél maradnak. Az állam működése szempontjából és nemzetbiztonságilag is elfogadhatatlan, hogy jelentős adatbázisok vannak magánkézben – fogalmazott Fellegi Tamás.

 

A miniszter közlése szerint a kialakult helyzet szakmai szempontból is indokolatlan. A kormány drasztikus lépéseket fog tenni e kérdésben – fűzte hozzá a miniszter, aki egyúttal kiemelte: fontos az olyan hazai infokommunikációs vállalkozások létrejötte, amelyek regionális multinacionális vállalkozásokká tudnak válni.

A miniszter az informatikai stratégia késését és az állami informatikai ágazat rosszabb forráshelyzetét azzal magyarázta, hogy a kormányváltás után egy „szétzüllesztett állammal, széthordott állami vagyonnal találkoztak”, s a szektor helyzetét az előző ciklusban presztízsberuházások is súlyosbították.

Fellegi Tamás a telekommunikációs cégekre kivetett adóról kijelentette: átmeneti, egyszeri döntésről, kifejezetten pénzügyi válságadóról van szó, amely nem tekinthető „telekom-adónak”. Megerősítette: a kormány lépése EU-konform.

A kétnapos Internet Hungary konferencia 1200 szakember részvételével zajlik, a találkozón a hazai telekommunikációs és tartalomszolgáltató cégek képviselői, illetve médiaszakértők mellett részt vesznek az egyes közép-európai országokból érkezett online tartalomszolgáltató cégek is.

 

(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top