Close

A Fidesz már nem akar segíteni a devizahiteleseken?

Az Országgyűlés október 25-én, hétfőn szavazna a Kósa Lajos, Rogán Antal, Németh Szilárd István (Fidesz), valamint Harrach Péter és dr. Tarnai Richárd (KDNP) országgyűlési képviselők által benyújtott, egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslatról.

A fent nevezett képviselők ugyanakkor az előírt határidőig nem tettek eleget annak a Házszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségüknek, hogy a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokkal kapcsolatban kialakított álláspontjukról tájékoztassák az országgyűlési képviselőcsoportokat, így a határozathozatalra a Házszabály alapján nem kerülhet sor.

A Fidesz és a KDNP képviselői ezzel a mulasztásukkal akadályozzák a törvény elfogadását.

Az MSZP nem érti a Fidesz és a KDNP magatartását. Ha olyan fontos problémának tartják a devizahitelesek, illetve az adósságcsapdába került emberek megsegítését, miért utasították el a „magáncsőd” jogintézményének bevezetését, hol marad az eszközkezelő társaságra vonatkozó koncepció megvalósítása, és miért nem akarják a saját, devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatuk elfogadását?

Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy tegye egyértelművé a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos álláspontját, és azt, hogy akarja-e még saját javaslatának törvénybe iktatását.

Tóbiás József

Frakcióigazgató, országgyűlési képviselő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top