Close

A rendszerváltás után 20 évvel is várat magára az elszámoltatás

A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői komolyan gondolták, hogy végre egy 80 százalékos jobboldali parlamenti jelenlét soha vissza nem térő alkalmat teremhet a rendszerváltás – melyet sokan gengszterváltásként éltek meg – elhibázott lépéseinek korrigálására. Ennek megfelelően részletes törvényjavaslatot nyújtott be a frakció 11 képviselője azért, hogy a több százezer forintos nyugdíjból élő, volt kommunista pártvezetők nyugdíját csökkentsék a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 50 százalékára. A javaslat másik eleme, hogy az így megtakarított pénzeket a szocialista rendszer áldozatainak, illetve családtagjainak utalja át a magyar állam. Mint ismeretes Lengyelországban – ahol valóban nemzeti pártok kerültek a parlamentbe – hasonló törvényt fogadtak el a közelmúltban. A Jobbik törvényjavaslatát megtárgyalta az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság, amelyet a kormánypárti képviselők is általános vitára alkalmasnak találtak, majd tárgysorozatba vették. A Jobbik most hétfőn kezdeményezte a törvényjavaslat napirendre vételét melyet a legnagyobb megdöbbenésünkre nem támogattak a Fidesz részéről. Mindez ugyanazon a napon történt, amikor a Jobbik támogató szavazatai nélkül a Fidesz nem tudta volna elfogadtatni a házszabálytól való eltérést a válságadók megtárgyalása és elfogadása érdekében. A Fidesz hétfőn pontosan bemutatta kétarcúságát és hálátlanságát. Legyen ez tanulság mindenki számára, aki hitt a kormánypárt szólamainak a felelősségre vonás kérdésében. Úgy látszik, a Nemzeti Együttműködés Forradalmi Kormánya az együttműködést inkább Biszku Bélákkal és a hasonszőrűekkel képzeli el semmint a nemzet érdekeit mindenek fölött képviselő Jobbikkal.

Sneider Tamás,
Jobbik alelnök, az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top