Close

Vörösiszap – már öt áldozata van a katasztrófának

Ötre emelkedett az iszapkatasztrófa halálos áldozatainak száma, miután az eltűntek felkutatására indult speciális egység egy óra körül egy nő holttestére bukkant Kolontáron, az elárasztott területen – jelentette a Népszabadság tudósítója a helyszínről. 

Immár a világsajtó is beszámol a magyarországi vörösiszap-áradásról.

Az eddigi négy áldozat közül egy 35 éves férfi a járművében megfulladt, amikor a lezúduló vörösiszap felborította terepjáróját, egy idős ember pedig az otthonában halt meg, amikor a házára zúdult az iszaplavina. Egy 3 éves gyermeket szintén az otthonában érte a halál, a holttestét hétfő éjjel találták meg. A negyedik áldozat egy egyéves kislány, a 3 éves áldozat testvére.

Az áldozatok száma tovább emelkedhet, hiszen a speciális egységek további hat embert még mindig eltűntként keresnek. A nagyobb hírügynökségek és külföldi tévécsatornák is beszámolnak a magyarországi vörösiszap-áradásról. A BBC részletes riportban mutatta be címlapon a katasztrófát, a CNN, a Fox News és a CBS amerikai televíziók honlapjukon írnak a történtekről.

A győri kórház korábbi tájékoztatása szerint az egyik beteg állapota életveszélyes, a másik súlyos, a harmadik könnyebb sérüléseket szenvedett. Tamás László János főigazgató-főorvos hétfőn elmondta: egy középkorú férfit, egy 62 éves nőt és egy 70 év körüli férfit kezelnek. Az idős férfi a teste kétharmadán szenvedett égési sérüléseket, az ő állapota életveszélyes.

A közrádiónak a környezetvédelmi államtitkár azt mondta, nem múlt el a veszély. Eddig körülbelül egymillió köbméter vörösiszap ömlött ki, és még van utánpótlás, a cég nem szüntette meg az ömlést. Illés Zotán környezetvédelmi államtitkár felháborítónak nevezte, hogy egy akkora cég, mint a MAL Zrt. nem rendelkezik semmiféle tervvel egy ilyen katasztrófa esetén.

A kiömlött vörösiszap, amely a timföldgyártás mellékterméke, a Mosoni-Dunáig is elérhet, a legfőbb veszélyhelyzetet most ez okozza. Az iszappal szennyezett Torna patak vizét most a környező víztározókból hígítják. A katasztrófavédelem Kolontáron kihelyezett központot hozott létre, a helyszínen a rendőrség három század bevetési egységgel megemelte a létszámot, a lakókat a veszélyeztetett területekről kitelepítették.

A sok eső árthatott meg

Közben kiderült: legutóbb két hete ellenőrizték a hatóságok, hogy az előírásoknak megfelelően tárolják-e az ajkai timföldgyárban keletkező vörösiszapot a Kolontár és Devecser közti ülepítőben. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a köztévé reggeli műsorában elmondta: a tragédia után a vizsgálatok szakemberek bevonásával azonnal megkezdődtek, ezeket ma is folytatják.

Már folyik a kármentesítés a vörös iszappal elöntött településeken ott, ahol az iszap már lehúzódott. Több ezer tonna gipszet hordanak a katasztrófa sújtotta területekre – mondta a Klubrádiónak Ajka polgármestere. Schwartz Béla közölte, a gipsszel teljesen ártalmatlanítani tudják az iszapot és már kijelölték azt a területet, ahová elszállítják. A városvezető szerint többmilliárd forintba fog kerülni a kármentesítés.

Vonat helyett buszok járnak Ajka és Devecser között

Az iszaplavina másfél kilométer hosszan tönkretette a vasúti töltést a Székesfehérvár-Szombathely vonalon. A MÁV közleménye szerint az újjáépítés napokig eltart majd, addig buszok szállítják az utasokat Ajka és Devecser között. Jelentős 1-2 órás késésekre kell számítani. A vasúttársaság a Budapest-Győr-Szombathely felé közlekedő vonatokat ajánlja az utazóknak.

Katonák tisztítják Devecser utcáit – még 6 eltűntet keresnek

A katasztrófahelyzet elhárításában résztvevő katonák dolgoznak a kora hajnali órákban a vörösiszappal délután elöntött Veszprémi település, Devecser utcáit. A katonák ezután várhatóan Kolontáron folytatják tovább a munkát. Az ipari balesetnek az utolsó adatok szerint három halálos áldozata és 120 sérültje van. Bakos György, a Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerint a harmadik halálos áldozat megtalálása után még hat embert keresnek eltűntként. 

Az érintett településeken összesen körülbelül 400 embert kellett kitelepíteni, körlbelül 300 épületből. A kitelepítettek legtöbbje rokonokhoz költözött ideiglenesen – mondta Bakos György. A munkában résztvevők, illetve az otthonukat takarító civilek figyelmét arra hívta fel a szóvivő, hogy mindenképpen kerüljék el, hogy szabad kézzel érintkezzenek a vörösiszappal. Ha ez mégis megtörténik, bő tiszta vízzel mossák le magukat és forduljanak orvoshoz. A vörösiszap által érintett területen a munkavégzéskor használjanak gumicsizmát, védőkesztyűt. 

Devecseren az iskolában arról tájékoztatták a Független Hírügynökség tudósítóját, hogy az épületben 50 embert szállásoltak el ideiglenesen. Kialakítottak azonban ideiglenes szálláshelyeket a családsegítő szolgálatnál, illetve a művelődési házban is.

Az ipari balesetben érintett területen az éjszakai órákban is öt megye tűzoltói, mentők és több mint száz katona dolgozik. A Honvédség napközben is nagy erőkkel dolgozott a helyszínen, helikoptereik légi felderítéseket végeztek és sérültek Budapestre szállításában is segédkeztek.

A MAL Zrt. üzemében történt ipari balesetnek az utolsó adatok szerint 3 halálos áldozata van: egy 30 év körüli férfi, egy idős asszony, illetve egy 3-4 év körüli kisgyerek. 120 ember megsérült, többen súlyosan. Várhatóan még az éjszaka döntés születik arról, hogy a területen kihirdetik-e a veszélyhelyzetet. A további vegyi mentesítésről, illetve a még nagyobb környezeti károk megakadályozásának módszereiről egyelőre részleteket nem tudni.

Két hete ellenőrizték a tározót, mindent rendben találtak

Legutóbb két héttel ezelőtt ellenőrizték a hatóságok, hogy az előírásoknak megfelelően tárolják-e az ajkai timföldgyárban keletkező vörösiszapot a Veszprém megyei Kolontár és Devecser közötti ülepítőben – mondta a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. A tragédia után a vizsgálatok szakemberek bevonásával azonnal megkezdődtek, ezeket kedden is folytatják. Nem lehet kizárni, hogy az elmúlt hónapok esőzései miatt gyengült meg a tároló fala, a csapadék minden bizonnyal alulról mosta alá a falat. A vizsgálatok azonban még tartanak – tette hozzá a főigazgató.

A főigazgató elmondása szerint a katasztrófa sújtotta területen a közvetlen életveszélyt elhárították, jelenleg a nagyon erősen maró hatású, lúgos kémhatású iszapot próbálják hatástalanítani, hogy ha az anyag esetleg a Dunába kerül, ne okozzon különösebb problémát. Bakondi György szerint sugárveszély nincs a környéken, ez a veszély akkor merülhetne fel, ha hirtelen felmelegedne az idő, és az iszap kiszáradna. A kiömlött vörösiszap nem tartalmazhat ismeretlen eredetű veszélyes anyagot, mivel az alumíniumgyártás melléktermékéről van szó. 

Bakondi György szerint példás módon történt a mentés, véleménye szerint az ÁNTSZ, a mentőszolgálat, a honvédség vegyi mentesítői és katasztrófavédők is mindent megtettek ami egy ilyen helyzetben elvárható.

Folyamatosan mérik a sugárzást

A katasztrófavédelem speciális csoportja és a katonaság is folyamatosan méri, hogy van-e sugárveszély a Veszprém megyei Kolontáron.

Az országos katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Kolontáron a lakosság és a közvélemény megnyugtatása érdekében a Magyar Honvédség Havária Laborja és a katasztrófavédelem öt speciális vészhelyzeti felderítő csoportja is méri, hogy van-e sugárveszély a vörösiszappal elöntött településeken.

Tovább folyik a Marcal folyó védelme, melybe több tonna gipszet öntenek, hogy megelőzzék a nagyobb természeti katasztrófát, és hogy súlyos környezetszennyezés alakuljon ki. A nagy mennyiségű gipsz leköti a veszélyes vörös iszapot és a víz lúgtartalmát is csökkenti – áll az országos katasztrófavédelem közleményében.

Nagy erőkkel próbálják megakadályozni, hogy a szennyeződés a Dunába jusson

Már a Marcal folyóban van a vörösiszap-szennyeződés, és Győr felett éri el majd a Rábát. A szakemberek most azt próbálják megakadályozni, hogy a lúgos anyag a Mosoni-Dunába jusson – mondta Tóth Sándor, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. A Marcal kolontári szakaszán most 11-es pH értéket mértek. A környezeti katasztrófa miatt közben általános halászati és horgászati tilalmat rendelt el a Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatósága. 

Minél rövidebb idő alatt csökkenteni kell a lúgosodást az élő vizekben, ezt főleg gipsszel próbálják elérni, de nagyon nehéz a dolguk – mondta Tóth Sándor, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. A szakember beszélt arról is, hogy a vörösiszap-szennyeződés a növényekre és az állatvilágra is hasonló, roncsoló hatással van. Hozzátette: a Torna-patak érintett szakasza valószínűleg teljesen kipusztul és egy meddő környezetté válik. Abban bíznak, hogy más szakaszokon ennél kedvezőbb lesz a helyzet, de így is óriási természeti károk várhatók.

Általános halászati és horgászati tilalmat rendelt el a Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság a környezeti katasztrófa miatt. Ez a Marcal folyó Rába torkolatáig tartó szakaszát, a Rába folyó Marcal és Mosoni-Duna közötti szakaszát, illetve a Mosoni-Duna Dunába történő betorkollásáig tartó szakaszát érinti. A tilalom visszavonásig érvényes.

Újabb halottra bukkantak Kolontáron

Újabb holttestre bukkantak az ajkai tűzoltók a Veszprém megyei Kolontáron, melyet hétfőn délután vörösiszap árasztott el. Kedden dél körül, az ügyeletes orvost a tűzoltók vitték be az elzárt területre, a Kossuth Lajos utcába. Az orvos, a halál beálltát megállapította, így a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak száma hivatalosan is négyre emelkedett. 

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt mondta, a rendőrök a település névjegyzéke alapján négy embert kerestek: egy 76, egy 82 és egy 85 éves idős asszonyt, és egy 73 éves férfit, mindannyian kolontári lakosok. Közülük találhattak meg egyet.

A MAL Zrt. megkezdte a kárelhárítást

Részlegesen megtisztította a sérült kazettához vezető utat és megkezdte a további szivárgás megszüntetéséhez szükséges munkákat a Magyar Alumínium Zrt. – ezt a cég saját honlapján közölte. Azt írják: legmélyebb sajnálatukat fejezik ki az érintett családoknak.

A cég vezetősége a honlapon arról számol be, hogy megkezdték a kárelhárítást, a kazettához vezető utat részlegesen megtisztították és megkezdték az úgynevezett tömedékelést a további szivárgás megszüntetésére. A cégvezetés úgy fogalmaz: legmélyebb sajnálatukat fejezik ki mindazon lakosoknak, akiket a katasztrófa személyesen érintett, és fogadják részvétüket azok a családok, akik elveszítették családtagjukat.

A társaság azt is írja: jelen tudásuk szerint a X-es kazetta az agyagos talapzaton megcsúszott. Becsléseik szerint a vörösiszap öntartó hatása miatt a massza 96-98 százaléka a tározóban maradt. Kitérnek arra is: a technológiai eljárás gondos betartása mellett sem észlelhették az előjeleket, és az aznapi fizikai szemle, valamint a résfalon belüli vízminta elemzése sem mutatott semmit. Kitérnek arra is, hogy „a vörösiszap az EU hulladék szabványa szerint nem minősül veszélyes hulladéknak, összetevői stabil, kötött formában vannak jelen, azokat a víz semmilyen formában nem oldja”.

Súlyos betegségeket okozhat a kiömlött veszélyes anyag

Évekre meghatározhatja a veszélyeztetett területen lakók életét és egészségügyi helyzetét a hétfőn Kolontár térségében történt ipari baleset a toxikológus szakember szerint. Zacher Gábor elmondta, a lúgos hatás miatti bőrfelmaródásoktól kezdve a későbbi, akár évek múlva jelentkező súlyos betegségek is veszélyeztethetik a környékbelieket. A szakember szerint nem biztos, hogy mind az egymillió köbméter veszélyes anyagot össze tudják gyűjteni, és ha megszárad, annak a pora belélegezve súlyos fémmérgezést okoz.

Zacher Gábor szerint a jelenlegi helyzetben a vörösiszap akut hatásával kell számolni. Ha valaki hozzáér a 13-13,5-ös PH-értékű, erősen lúgos anyaghoz, akkor felmaródások keletkeznek a bőrén. A testfelület 10 százalékának felmaródása esetén már történhetnek olyan belső elváltozások a szervezetben, mint a vörösvértestek szétesése vagy veseelégtelenség.

Emellett azok a fém-oxidok, amelyek ebben az iszapban vannak, könnyebben felszívódnak a felmaródott bőrön keresztül és krónikus fémmérgezést okozhatnak. Az iszapban egyebek mellett a vas oxidjai, vanádium-pentoxid, kalcium és magnézium-oxidok vannak. A mérgezés, amit ezek okozhatnak, veseelégtelenséggel és a vérképző szervek károsodásával járnak.

Az, hogy mit hoz a jövő, nehezen meghatározható, ugyanis sehol nem történt még ilyen jellegű baleset a világon, így tapasztalatok még a nálunk fejlettebb országokban sem állnak rendelkezésre – mondta Zacher Gábor. Ha az anyagot nem távolítják el tökéletesen, és az iszap megszárad, pora a széllel eljuthat bárhová, vagy felszabadul a talajból, a házak faláról, a fákról. A vörösiszap száraz pora nagy mennyiségben tartalmaz fémeket, belélegzése egyértelműen krónikus fémmérgezést okoz – mondta a toxikológus szakember.

Zacher Gábor hozzátette: ezzel a hatással most még nem kell számolni, mert az anyag nedves, de mint mondta, nem optimista a jövőt illetően. Kétséges, hogy 1 millió köbméter ilyen veszélyes anyagot össze lehet-e gyűjteni, elszállítani és megsemmisíteni. Véleménye szerint ez a baleset a következő évekre meghatározza a környék életét, és felmerül a kérdés, hogy egyáltalán élhető marad-e a terület – tette hozzá a toxikológus szakember.

Schmitt: Nem lehet tovább feszíteni a húrt a természettel szemben

A hétfői katasztrófa intő jel, arra figyelmeztet, hogy nem lehet tovább feszíteni a húrt a természettel szemben – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a Honvédkórházban, azután, hogy kedden délután meglátogatta a fővárosi intézményben kezelt tíz sérültet. Az államfő részvétét fejezte ki a katasztrófában elhunytak hozzátartozóinak, és megköszönte mindazok munkáját, akik segítenek a katasztrófa elhárításában. A köztársasági elnök azt is közölte: reméli, megtalálják a felelősöket.

Schmitt Pál a mostani katasztrófa kapcsán megemlítette: már a Verespataknál történt ciánmérgezés is figyelmeztetett, nem lehet a húrt feszíteni a természettel szemben.

A köztársasági elnök megköszönte a segítséget a mentési munkában résztvevő rendőröknek, katonáknak, tűzoltóknak, orvosoknak, katasztrófavédelmi dolgozóknak, valamint a polgári védelem targjainak.

A Honvédkórházban kezelt tíz sérült közül hétnek könnyebb, háromnak súlyosabb a sérülése, de nincsenek életveszélyes állapotban. A sebesülteket az intenzív, az égési, valamint a baleseti osztályon kezelik. 

Pintér: elmúlt a közvetlen veszély

Az ajkai térségben a munka a kárfelszámolásra és a helyreállításra összpontosul – mondta a belügyminiszter.

Pintér Sándor a védelmi bizottság ülését követően azt mondta: a lakosságot kétóránként tájékoztatják a kárfelszámolás helyzetéről, kedd délután Budapesten ülésezik a Kormányzati Koordinációs Bizottság, este pedig Devecseren tartanak védelmi bizottsági ülést. A belügyminiszter kiemelte: a rendőrség és a katasztrófavédelem a rend és a biztonság helyreállításán dolgozik.

Lasztovicza Jenő, a védelmi bizottság és a Veszprém megyei közgyűlés elnöke azt mondta, öt halálos áldozata van a hétfői katasztrófának, hat embert pedig még keresnek, arról viszont nem kívánt nyilatkozni, hogy kik az áldozatok, illetve kiket keresnek. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az MTI-nek korábban már megerősítette: egy egyéves és egy hároméves gyermek, valamint egy 35 éves férfi és egy idősebb nő vesztette életét.

Lasztovicza Jenő hozzátette, a megsérült zagytározó melletti cellákból 100 ezer köbméter vizes iszapot szivattyúznak ki a megfelelő kémiai eljárás után, hogy enyhítsék a nyomást, és megelőzzék az újabb kazettaszakadást. Arra kérik a lakosságot, hogy a kiskertek veteményeit ne fogyasszák, a szennyezett takarmányt ne adják oda az állatoknak, de közlése szerint védőmaszkra nincs szükség, ugyanis a levegőben nincs szennyezőanyag.

Tájékoztatása szerint a szennyezőanyag ugyan bejutott a Marcal folyóba, de az Marcaltőig nem jutott el, így jó esély van arra, hogy még időben megakadályozzák a szennyeződés továbbterjedését.

A biztosítókkal a belügyminiszter már felvette a kapcsolatot, a MAL Zrt. pedig gyorssegélyként 30 millió forint értékben 100-100 ezer forintot juttat az önkormányzatokon keresztül az érintett családoknak.

Lasztovicza Jenő a legfontosabb feladatnak a lakások lakhatóvá tételét, az élővizek megmentését nevezte. Hozzáfűzte, hogy a teljes kárfelszámolás hónapokig is eltarthat, és ennek során talajvizsgálatokat is végeztetnek.

Navracsics Tibor közigazgatási miniszter a kormány nevében részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak. Közölte: a térségben a stabil, biztonságos helyzet megteremtése a legfontosabb feladat. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: ha kiderül, ki a felelős a katasztrófáért, az „nem úszhatja meg”.

Háromlépcsős gyűrűt építenek

A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság a szennyeződött élelmiszerek és takarmányok fogyasztásának megtiltásáról, az előzetes kárfelmérés megkezdésének elrendeléséről, valamint a településeken a szennyező iszap összegyűjtéséhez közhasznú munkások és települési erők igénybevételének szorgalmazásáról döntött – tájékoztatta a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF) kedd délután az MTI-t.

Jelenleg a töltésszakadás lokalizálása, a szennyezett felületek semlegesítése, valamint az élővízszennyezések csökkentése a legfontosabb feladat – olvasható a közleményben.

Mint írták, a töltésszakadás megszüntetése során egy háromlépcsős gyűrűt építenek ki az üzemeltető kivitelezésében, ez várhatóan szerda reggelre elkészül. Ezzel gyakorlatilag kizárható hasonló kritikus helyzet bekövetkezése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top