Close

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják

Hivatali visszaélés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó polgármesterét – közölte a főügyészség szóvivője. Fazekas Géza azt mondta: Molnár Gyula nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A szocialista politikus a főügyészségről távozóban csak annyit mondott újságíróknak, hogy ártatlannak tartja magát és panaszának elbírálásáig nem nyilatkozik az ügyben. A főügyészség Lakos Imre, a kerület eddigi alpolgármestere (aki nemrég lépett ki az SZDSZ-ből) múlt hét keddi meggyanúsításához hasonlóan egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hallgatta ki Molnár Gyulát.

 

Molnár Gyula polgármester hétfői kihallgatása után már három embert gyanúsítanak XI. kerületi ingatlanügyben. A Budafoki úton található egyik ingatlan eladásának ügyében ugyanis még a múlt héten csütörtökön kihallgatták azt a jogászt, aki az eladással kapcsolatos jogi konstrukciót kidolgozta. Az ügy első gyanúsítottja a múlt hét kedden kihallgatott Lakos Imre alpolgármester. Ellene és Molnár Gyula ellen is hivatali visszaélés a gyanú, mert a Központi Nyomozó ügyészség szerint visszaélést követtek el akkor, mikor a jogszabályokkal ellentétben nem írtak ki versenytárgyalást a jelentős értékű ingatlan eladásakor. A jogászt ugyanebben az ügyben bűnsegédként gyanúsítják.

Gyanúsítottként hallgatta ki hétfőn délután a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármestert. A politikus korábbi ígéretével ellentétben nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panasszal élt.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a polgármestert az alpolgármesterhez hasonlóan hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy Budafoki úti ingatlan eladása kapcsán. A gyanúsított panasszal élt és nem tett vallomást. Fazekas Géza hozzátette: az ügyben még a múlt hét csütörtökön kihallgatták azt a jogászt is, aki az eladással kapcsolatos jogi konstrukciót kidolgozta. Őt bűnsegédként gyanúsítják ugyanebben az ügyben.

Lakos Imre kerületi alpolgármestert és Molnár Gyulát Schneller Domonkosnak, a kerületi önkormányzat jogi bizottságának fideszes elnökének 2006-os feljelentése miatt idézték be a Központi Nyomozó Ügyészségre. Lakos Imrét múlt hét keddi kihallgatásán hivatali visszaéléssel gyanúsították meg egy Budafoki úti ingatlan eladásával kapcsolatban. Az ügyben Molnár Gyula polgármestert is ki akarták hallgatni a múlt héten, ő azonban nem vette át az idézést. Az ügyészek kedden személyesen kézbesítették neki az idézést.

Schneller Domonkos múlt kedden, sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy azért tett feljelentést, mert a Budafoki úti, Duna-parti, 36 hektáros építési terület adásvételével több szabályt is megszegtek.

Lakos Imre csütörtökön a TV2 reggeli műsorában azt mondta, szerinte tiszta és átlátható, jogilag rendezett a Budafoki úti ingatlan eladása. A volt alpolgármester szerint a kérdéses telket először az önkormányzat tulajdonában lévő kft-be vitték be, majd ez a cég közös vállalkozást hozott létre a szomszéd telek tulajdonosával. Lakos Imre szerint az állam is a pénzéhez jutott – eredetileg ugyanis az önkormányzat ingyen szerette volna megkapni a telket – és az önkormányzati kft-nek is nagy haszna származott az ügyletből. Az újbudai alpolgármester szerint átlátható, jogilag rendezett történetről van szó.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top