Close

Szuper Irma Budapesten is megmutatja

A KoMa Társulat Szuper Irma című előadása a Művészetek Völgye Fesztiválon, Monostorapátiban nagy sikerrel mutatkozott be. Szeptember 25-én este a fővárosban, a Marczibányi Téri Művelődési Központban is bemutatják.
 
A szép nyári napok egyikén fogta magát a KoMa, és elindult falura, történetesen Monostorapátiba, hogy két hétig együtt nyaralva-dolgozva vizsgálódjon, milyen is az élet falun.

 
„De hát itt nem is lakik senki!” – állapítják meg már az első nap a kihalt utcán bandukolva. „Okos ember a falusi! – okítják később. – Reggel-este elvégzi a munkát a kertben meg az állatok körül, aztán hova menjen napközben ebben a kánikulában?” Tehát a kívánt információk és anekdoták a falu életéről nem repülnek maguktól a szájukba, mint szokta azt a sült galamb. Kesztyűt fel! Első este a dramaturg összehord egy s mást a falu történetéről, embereiről, Mária Teréziáról, platánokról, a titoktartó Nepomuki Szent Jánosról, járnak boltba, menzára, kocsmára, összeírják a meginterjúzandókat, megismerkednek az itt élőkkel. Egyre több anyag kezd összegyűlni. „Én láttalak benneteket az ablakból – mondja Csilla, aki három héten keresztül a segítőjük, de ezzel elárulja, hogy bár a városiak ugyan senkit nem láttak az utcán, őket azért figyelték. – Meg vannak veletek elégedve. Mert udvariasan köszöntök, mindenkihez kedvesek vagytok” – folytatja a csapat önjelölt patrónusa, akinek a nagymamáját nem mellesleg tanította Szuper Irma. (A tojásfestő falumúzeum alapító.) Csilla útbaigazításával aztán kinyílnak az ajtók, járnak Sanyi papnál, az erdésznél, a polgármesternél, az Extázis ifjúsági klub vezetőjénél, a rendőrnél, az önkéntes tűzoltónál, az asszonykórus próbáján, a 101 éves néninél. A könyvtáros Rita fiókjából is érdekes anyagok kerülnek elő. Alakul a történet. Az igaz történet. Vagy nem is történet. Tán nem is igaz. De alakul. Inkább jelenetek egy falu életéből 2010 nyarán tíz városi fiatal szemével.
 
     
SZUPER IRMA
falurövü
a KoMa Társulattal

Szereplők: DERZSI DEZSŐ, FEKETE ZSOLT, JASKÓ BÁLINT, LASS BEA, MOHAI TAMÁS, POLGÁR PÉTER, SZABÓ VERA, VALCZ PÉTER, VÉKES CSABA, ZRINYI GÁL VINCE 
Technika és minden, ami fontos: MERVEL MIKLÓS és HORVÁTH GALLO ÁRPÁD 
Film: ZGV 
Dramaturg: LŐKÖS ILDIKÓ 
Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ 

ELŐADÁS: 2010. szeptember 25. szombat este 10 óra 
HELYSZÍN: MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a. 

De ki az a Szuper Irma?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top