Close

„Quartettissimo” a megújuló kastélyban

Jóval több látogatója volt idén nyáron a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynak, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az uniós forrásból megszépülő kastély szeptemberben is különleges programmal várja az érdeklődőket.
 
Tavaly ősszel kezdődött a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély középső szárnyának és a park egy részének a felújítása, amit az Európai Unió a Közép-Dunántúli Operatív Programon keresztül (KDOP) mintegy 462 millió forinttal támogat. A beruházás a tervezettnél gyorsabban halad, így elképzelhető, hogy már 2011 kora tavaszán teljes pompájában tekinthetik meg az érdeklődők Fejér megye egyik legszebb és számtalan új szerepet is betöltő épületegyüttesét.

    – A kastély középső szárnyában a belső kőművesmunkákkal elkészültek a kivitelezők , jelenleg a gépészeti és a burkolási munkák előkészítése zajlik – tájékoztatott Bendi Lajos, a projektet irányító, pályázaton nyertes Károlyi József Alapítvány képviselője. – Hamarosan elkezdődik a külső homlokzat felújítása is, illetve a park két jellegzetes kapuja is megújul. Úgy tűnik, a kivitelezők a tervezettnél gyorsabban haladnak, amiről bárki megbizonyosodhat, aki ellátogat Fehérvárcsurgóra.

     Az 1997 óta folyamatosan megújuló kastélyt ezen a nyáron jóval többen keresték fel, mint a korábbi években. Nemcsak turisták akarták látni a Károlyiak kastélyát – ahol egyébként az építtető ükunokája ma is él feleségével –, de sok cég is itt rendezte konferenciáit és üzleti találkozóit.
     – Szeptember végén ismét különleges programra, a „Quartettissimo” Európai Vonósnégyes Fesztivállal készülünk – mondta el Károlyi Angelica, a Károlyi-kastély kulturális igazgatója. – Szeptember 24-26-áig a francia Diotima, az osztrák Minetti és a magyar Auer vonósnégyesek adnak koncertet Fehérvárcsurgón, amit számtalan érdekes program egészít majd ki.
     A Károlyi József Alapítvány a francia ProQuartet Egyesület együttműködésével szervezi a színes programokat, amit a budapesti Francia Intézet, az osztrák Kultur Forum és Székesfehérvár Megyei Jogú Város turisztikai és kulturális bizottsága is támogat. A fesztivál célja, hogy elősegítse a klasszikus zenekultúra terjesztését Magyarországon – különös tekintettel a vonósnégyesekre – valamint, hogy a fiatal közönség számára is elérhetővé tegye ezt a fajta zenei élményt. Az alapítvány szeretne hozzájárulni a folytonosság fenntartásához a vonósnégyesek nagy magyar tradíciójában. A három koncert mellett – amelyekre ajánlott jegyelővételben helyet foglalni – számos, a fesztivál témájával kapcsolatos ingyenes program is várja majd az érdeklődőket. 
 
Fotó: Bakos Zoltán 
 
,,Quartettissimo” 1. Európai Vonósnégyes Fesztivál
A cél a legmagasabb színvonal, de nem „elitista program”, hanem olyan  „szociokulturális” része is lesz, mint például az ingyenesen látogatható „Kvartettek éjszakája” diákok és zenekedvelők, valamint látássérültek számára, vagy mint a hangszereket bemutató kiállítás; egyben elérhetővé válik egy olyan közönség számára is, amely kevésbé szokott ezekhez a koncertprogramokhoz. A rendezvényhez kapcsolódóan vasárnap „családi program” lesz amely a 4-es szám szimbolikáján alapul.       
Az  esemény védnökei az Európai Emlékbizottság jelenlegi tagjai:
 
Vásáry Tamás (Magyarország)
Uto Ughi (Olaszország)
Seppo Kimanen (Finnország)
Stephan Kamilarov (Ausztria)
 
2011-ben mesterkurzusokat is tartanak  a Pro Quartet és a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia együttműködésével.  
  
 

 

Program
 
Szeptember 24., péntek
 
13.00 skolások bemutatója az Auer Vónósnégyessel: a fehérvárcsurgói iskolában
17:30 Yehudi Menuhin Alapítvány bemutatkozása: Károlyi Kastély
19:30 Kiállítás a vonósnégyes hangszereiről, megnyitója: Károlyi Kastély
20 órakor: koncert
Auer Vonósnégyes  (Magyarország)
Oláh Vilmos, Berán Gábor – hegedű, Gálfi Csaba – brácsa, Takács Ákos – cselló
Hugo Wolf: G-dúr szerenád (ú. n. Olasz szerenád)
Lajtha László: Vonósnégyes Opus 49: n°7 (1950)
Ludwig van Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Opus 127: n°12 (1825)
 
Szeptember 25., szombat
 
10:00-12:30 Gyermektábor a Yehudi Menuhin Alapitvány-MUSE művészekkel
11.00 Nyilvános próba a kastély kápolnájában
14:00-15:00 Yehudi Menuhin Alapitvány-MUSE Gyermekelőadás
18:30 Beszélgetés Dévich Sándorral (a Bartók  Kvartett tagja): a kastély könyvtárában
20 órakor: koncert
Quatuor Diotima (Franciaország)
Naaman Sluchin, Yun-Peng Zhao – hegedű, Franck Chevalier – brácsa, Pierre Morlet – cselló
Quatuor Maurice Ravel: F-dúr vonósnégyes
Ligeti György: Vonósnégyes n°2
Ludwig van Beethoven: B-dúr vonósnégyes Opus 130: n°13
22:00 órakor: Díák- és amatôr vónósnégyesek éjszakája
 
Szeptember 26., vasárnap
 
9.00-kor a református templomban, 10.00-kor az evangélikus templomban, 11.00-kor a katolikus templomban: az Auer Quartet tagjai a település mindhárom templomában zenélnek (megerôsitendô).
14.00 „A 4-es szám körül” – családi játék a parkban
16.00 Felolvasás: zeneszerzők levelezése
17 órakor: koncert
Quatuor Minetti (Ausztria)
Maria Ehmer, Anna Knopp – hegedű, Markus Huber – brácsa, Leonhard Roczek – cselló
W.A. Mozart: C-dúr vonósnégyes  (ú. n. Disszonanciák) K.465
Ligeti György: Vonósnégyes n°1 « Métamorphoses nocturnes »
Ludwig van Beethoven: C-moll vonósnégyes Opus 18: n°4
 
Szálláslehetőség és étterem a helyszínen.
 
Információ:
Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2.
Tel. 06 21 311 04 26,  e-mail: kastely@karolyi.org.hu
Picasso Média Tanácsadó Kft., e-mail: info@picassomedia.hu 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top