Close

Orbán: Megvédjük a polgári középosztályt

A miniszterelnök úgy látja, életünk legnagyobb kihívása előtt állunk, utópiák helyett valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnunk.

Meglátása szerint a kétharmados forradalom tavasszal azért jöhetett létre, mert három dologban nemzeti összefogást sikerült teremteni: abban, hogy a gazdaságot talpra kell állítani, hogy munkahelyeket kell teremteni, és hogy helyre kell állítani a rendet és a közbiztonságot. Hangsúlyozta: rajtunk kívül más politikai erő ezt nem fogja megtenni, mert nincs rá szándéka és képessége.

A kormányfő aláhúzta, a nemzeti egység egy szövetség sikere, ugyanis a polgári középosztály szövetséget kötött a bizonytalan helyzetű, szegényebben élő társadalmi rétegekkel. Ez a szövetség adja alapját a mostani kormányzásnak. Az a feladatunk, hogy ezt a szövetséget megvédjük a Gyurcsány-korszak ipari méretű illúzió-termelésével szemben – mondta Orbán Viktor.


A polgári jobboldal feladata, hogy fenntartsa a szövetséget a polgári középosztály és a bizonytalanabb helyzetű társadalmi rétegek között, hogy teljesen átépítse a gazdasági rendszert, és hogy kivezesse az országot az adósságcsapdából. Hozzátette: ehhez az szükséges, hogy a mi gazdaságpolitikánk középpontjában a munka, a munkahelyteremtés álljon, és az, hogy sikerüljön tíz év alatt egymillió új munkahelyet létrehozni. Csak a munka ad ugyanis reményt a felemelkedésre, és minél többen dolgoznak, annál sikeresebb lesz a gazdaság.

Mindezek alapján öt konkrét feladatról beszélt Orbán Viktor, ami az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll: az önkormányzati választás, melynek nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia; a jövő évi költségvetés, amelynél szintén fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem kaptak esélyt. További feladatként említette az új alkotmányt, amelyet 2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni, valamint Magyarország európai uniós elnökségét.

 

orbanviktor.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top