Close

A Fidesz elhatárolódik az esettől

 Az interneten fellelhető hanganyag tanúsága szerint Ágoston Tamás kónyi képviselőjelölt és Németh Marica kónyi polgármesterjelölt az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) akarták felhasználni ellenfeleik lejáratásához, ennek érdekében pedig Gyopáros Alpár csornai országgyűlési képviselővel is felvették a kapcsolatot. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja ezt a magatartást, “szó se lehet arról, hogy bárki (…) befolyásolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálati menetrendjét”.

Hozzátette: a felvételen hallható személyeket nem a Fidesz, hanem a kormánypárttal választási együttműködésben álló Összefogás Kónyért nevű szervezet jelölte az önkormányzati választásra, pártja azonban a fentiek miatt hivatalosan is megtiltja a Fidesz nevének, illetve logójának felhasználását a szervezetet számára.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gyopáros Alpár (Fidesz) cáfolta, hogy az üggyel összefüggésben beszélgetett volna a felvételen hallható jelöltekkel. Kósa Lajos, valamint Gyopáros Alpár egyaránt úgy fogalmazott, hogy sajnos semmit sem tudnak az ellen tenni, hogy mások vissza ne éljenek azzal, hogy őket az ismerőseik között tudhatják. “Az általános iskolai osztálytársaim száma durván háromszáz, akik a legkülönbözőbb ügyek kapcsán hivatkoznak ma erre Debrecenben (…), és ez ellen nem nem tudok mit csinálni” – mutatott rá Kósa Lajos debreceni polgármester Gyopáros Alpár aláhúzta: a felvételen hallható személyek nem tagjai a Fidesznek, független jelölteknek számítanak, mivel a kormánypárt csak a szervezetükkel és nem személyükkel kötött választási együttműködést.

A csornai fideszes képviselő ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az érintettek bocsánatkérése miatt lezártnak és a kónyiak belügyének tekinti az ügyet. A stop.hu hétvégi beszámolója szerint a helyi polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek megbeszélésen az hangzott el, hogy “a mostani ÁSZ-vezető a Fidesz embere. Mindenki most kopogtat nála, minden polgármesterjelölt, hogy az előző szocit valamivel meg kéne zsarolni. Két-három évre visszamenőlegesen kérnek csak vizsgálatokat”. Az érintett két jelölt hétfői közleményében azt írta, hogy arról cseréltek eszmét, hogy fel kell hívniuk a figyelmet az önkormányzat működésében általuk észlelt törvénytelenségekre.

A stop.hu cikkében arra is kitért, hogy a megbeszélés résztvevői szerint az már nem lényeges, lesz-e eredménye az ÁSZ vizsgálódásainak. Amint Ágoston Tamás a hangfelvételen kijelenti:
“ha a választások előtt egy héttel indul el, nekünk az is nagyon jó, és nem is akarunk eredményt a választásokig”. (…) “Arra mondtuk azt, hogy nekünk az is jó, ha elkezdenek vizsgálódni, és azt mondta erre Alpár, hogy azt garantálom, hogy a faluban az látványos lesz”. A felvételen emlegetett “Alpár” név Gyopáros Alpárra való célzás, aki a csornai választókörzet fideszes képviselője. Ezt valószínűsíti, hogy a beszélgetésen hallható utalás Áder Jánosra, aki szintén csornai, és Gyopáros elődje volt a parlamentben: “Alpár (…) felhívja a Jánost, az Ádert, az Áder viszont állítólag puszi barátságban van ezzel az emberkével (az ÁSZ elnökével – a stop.hu szerkesztőjének megjegyzése) és megpróbálnak valamit, hogy kicsit kotorjon”. A jelöltek ezzel ellentétben közleményükben már azt állítják, hogy sem Gyopáros Alpárt, sem Áder Jánost nem keresték meg a vizsgálat kezdeményezésével és lefolytatásával kapcsolatban, és nevük említését ebben az összefüggésben sajnálatosnak tartják, amiért megkövetik őket.

“A szabálytalanságokra állampolgári bejelentés útján fogjuk felhívni az illetékes hatóságok figyelmét” – zárták közleményüket a kónyi választás jelöltjei.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top