Close

Cigánykérdés rövid távon

Közrendvédelmi telepre vitetné a miskolci romákat a Jobbik
Kettős kordonnal ellátott „közrendvédelmi telepre” deportálná – mintaként elsőnek Miskolcon – a Jobbik a „közrendet veszélyeztető egyéneket”.

Ezt tegnap jelentette be sajtótájékoztatón Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője, aki azt mondta: a cigánykérdés rövid távú megoldásáról van szó. A tájékoztatón jelen volt Vona Gábor, a Jobbik elnöke, parlamenti frakciójának vezetője is, aki indoklásként annyit tett hozzá a javaslathoz: az utóbbi húsz évben csődöt mondott a cigányság integrációja.

A Jobbik tervei szerint a „mintatelepet” rendőri, illetve „csendőri” felügyelet őrizné, lakói sajátos házirend szerint élnének a körbezárt telken, este tíz óra után kijárási tilalom lenne, s csak regisztráció után hagyhatnák el a lezárt részt. A cél „a bűnöző elemek eltávolítása, valamint az ott lakók integrációra kényszerítése”. A Népszabadság kérdésére Szegedi Csanád kijelentette, nem gettóról van szó, hanem olyan megoldásról, amelyre Olaszországban, Cseh- és Franciaországban is van példa.

„Nem minden gettó, ami annak hallatszik” – mondta a politikus. Teleki László korábbi romaügyi megbízott, az MSZP elnökségi tagja szerint a Jobbik kezdeményezésével visszatért a koncentrációs táborok réme. Szerettük volna kikérni Farkas Flórián fideszes képviselő, a romák integrációs programjait felügyelő miniszteri biztos véleményét, de egy nap türelmet kért a tájékozódásra. Úgy tudjuk, az LMP is csak ma reagál: Osztolykán Ágnes tart sajtótájékoztatót A Jobbik igazi arca címmel. Megszólalt viszont a Fidesz parlamenti frakciója: felszólította a Jobbikot, hogy „hajmeresztő ötletének kidolgozása előtt alaposan tanulmányozza a Magyar Köztársaság alkotmányát”.

 

forrás: Népszabadság online

A teljes cikk itt olvasható 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top