Close

Túlélők

Az úgynevezett rendszerváltás szarvashibája volt, hogy a régi emberekkel töltöttek be vezető posztokat. Nos nem szeretnénk, ha ez megismétlődne. A HVG cikke olyan konkrét személyekről ír, akik most is vezető állásokban vannak az új kormány felügyelete alatt álló cégeknél. Azt persze nem tudjuk, hogy ez jutalom-e vagy valami más! Viszont azt tudjuk, hogy például Aba Botond alaposan leszerepelt a BKV-nál, és nem értjük, hogy ezután miért nem a magánszférában kamatoztatja szaktudását, amelyet ékesen bizonyít az Alstrom-metrókocsik beszerzéséről szóló zseniális szerződés, amelyet még ő kötött meg…

Elszámoltatási láz ide vagy oda, néhányan növelték befolyásukat az Orbán-kormány megalakulása óta a leköszönt politikai garnitúra emberei közül – főképp az infokommunikáció és a közösségi közlekedés területén.

„Jó munkaszellemű csapat állt fel” – dicsérte főnöke, Fellegi Tamás miniszter választásait Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fideszes államtitkára a Piac és Profitnak adott minapi interjújában. A miniszter kétségtelenül kipróbált szakembereket toborzott, a tárca felső vezetői között legalábbis sok a korábbról ismerős név (lásd táblázatunkat), köztük olyanok is, akiktől Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselőnek, elszámolásügyi miniszterelnöki megbízottnak is lehetne kérdeznivalója.

A Gyurcsány-időszak végnapjaitól fogva, amikor már bizonyosnak tűnt az előző elit bukása, egyre többen álltak át a Fideszhez, ha mással nem is, információszolgáltatással mutatva ki lojalitásukat – szól az egyik magyarázat. A leginkább valószínű verzió azért az lehet, hogy a Fellegi vezette NFM állam az államban, s a jelenlegi Fidesz-vezetők egykori egyetemi mentorára más elvárások vonatkoznak, mint a kétkezi pártapparatcsikokra, azaz szabadabban válogathatja meg az embereit.

A kiemelt társaságok és intézmények felügyelete elnevezésű minisztériumi egységnél tanácsadóként dolgozik például Kocsis Tamás, aki a MÁV Zrt.-t 2005–2009 között irányító Heinczinger István vezérigazgató bizalmi embere volt a vasúttársaságnál. Heinczinger idején kötötték meg azokat a vitatott szerződéseket – például a MÁV Cargo eladásáról, a zrt székházbérléséről (HVG, 2008. július 12.) –, amelyekről Papcsák már megkérte a szükséges adatokat az NFM-től, válaszokat azonban, mint a HVG-t tájékoztatta, egyelőre nem kapott. Hogy a vitatott szerződések előkészítésében annak idején mekkora szerep jutott Kocsisnak, arról ellentmondóak az információink, az azonban nem életszerű, hogy tudomása sem lett volna róluk, miközben a Papcsáknak adandó adatokra NFM-tanácsadóként Kocsisnak alighanem szintén rálátása lehet.

Az előző kormányok idején – 2007–2009-ben – a MÁV vezérigazgató-helyettese volt Sipos Sándor, aki tavaly ősszel maga mondott fel a vasútnak. A vállalat akkori közlése szerint végkielégítést nem kapott, de kéthavi felmentési idejére járó juttatásként felvehetett 8,7 millió forintot. Sipost idén június végétől a MÁV igazgatóságába „delegálta vissza” a tulajdonos Fellegi-tárca. Kocsis pedig a MÁV Cargo-szerződés egyik nyertesénél, az NFM-résztulajdonú GYSEV Zrt.-nél lett igazgatósági tag – szintén a minisztérium friss döntése nyomán.

Aba Botond, aki a BKV Zrt. akkori vezérigazgatójaként 2006-ban – Demszky Gábor budapesti főpolgármesterrel az oldalán – kötötte meg a most szintén Papcsákék által vizsgált szerződést az Alstrom-metrókocsik beszerzéséről, jelenleg is az NFM-tulajdonú Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. személyközlekedési igazgatója (a tisztséget 2009 ősze óta tölti be). A KTI több, mint közpénzből fenntartott sóhivatal: a regionális közlekedési irodák fenntartásával, méréseivel befolyással van olyan közlekedéspolitikai döntésekre, mint például a vasútvonalak megnyitása-bezárása.

„Összességében a teljes infokommunikáció egy kézben összpontosul” – büszkélkedett a már idézett interjúban Nyitrai. Alighanem a két helyettes államtitkár négy kezére gondolt: Vasváriné Menyhárt Éva a gazdája például az elektronikus hírközlésnek, a postaügyi szabályozásnak, Vályi-Nagy Vilmos pedig a kormányzati informatikát felügyeli.

Vályi-Nagyot még Veres János szocialista pénzügyminiszter nevezte ki a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága gazdasági és informatikai országos parancsnokhelyettesévé, a 40 éves ezredes 1996-tól szolgált a pénzügyőrségen.

Vasvárinét – aki gyakorlatilag a jelenlegi minisztert váltotta annak idején a Magyar Telekom vezetőségében, ahol a szakma a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését ellenző lobbi egyik vezéreként ismerte – az MSZP-s Molnár Csaba közlekedési, hírközlési miniszterként nevezte ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) főigazgatójának.

Az NFM-tulajdonú Magyar Posta Zrt.-nél talált új állást Szakhmáry Ákos, aki az MSZP-s Baja Ferenc informatikáért felelős miniszterelnökségi államtitkár kabinetfőnöke volt, s aki a 2002-es választási kampányban infokommunikációs ügyekben segítette a későbbi győztes szocialistákat. Ő most a vezérigazgató tanácsadója.

 

forrás: HVG 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top