Close

Dupla öröm

Valaki könnyed mozgással, úgymond tartalék üzemmódban is képes győzni. Akad azonban olyan versenyző is, aki élete legjobbját úszva „csak” a második helyre tud feljönni.

Az Úszó Európa-bajnokság zárónapján férfi és női úszóink is hasonló teljesítményt nyújtottak, igaz különböző versenyszámokban.

 Az Európa-bajnok: Hosszú Katinka, Magyarország. Második helyezett: Jakabos Zsuzsanna, szintén Magyarországról. Igen, ez már a 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetése. A pódiumra minden magyar szem rászegeződött, ugyanis kettős hazai siker született. Az EB-n harmadik aranyérmét szerző Hosszú Katinka, végig kiegyensúlyozott és okos versenyzéssel maga mögé utasította Európa legjobb pillangósait. Ami hatalmas teljesítmény, pláne úgy, hogy ezzel az utolsó győzelmével a mi lányunk lett az egész kontinensviadal legeredményesebb úszónője. Talán eltaktikázta, talán elfáradt a végére, de hagyjuk a találgatásokat, ami biztos a második helyen szintén hazai versenyzőt köszönthetett a Széchy Uszoda publikuma Jakabos Zsuzsanna személyében. A dobogón állva már mindkét magyar lány széles mosollyal az arcán harapdálta a medáliákat, a fényképészek legnagyobb örömére. Jakabos Zsúnak nincs is miért panaszkodnia, hisz a döntőben úszta élete legjobb eredményét. Bár jól tartotta magát 150 méterig, Katinka ekkor ötös fokozatba kapcsolt és mindenkit lehagyva, elsőként ért célba. Mindenesetre, pozitív a lányok szereplése a jövőre nézve is, hisz a pillangóúszás a leggyilkosabb szám az úszásnemek közül és Jakabosék 21 éves korukra igen jól elsajátították az olykor férfiakat is kimerítő „pillangót”. Annál azonban nincsen nagyobb öröm, mikor egy hazai világversenyen két azonos nemzetből származó sportoló áll a dobogó első és második fokán. Még nagyobb ritkaság, ha ez a férfiaknál is megismétlődik. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindez egy napon történt…

 
A sorminta tehát folytatódott, mégpedig a férfi 400 méteres vegyesúszás fináléjával. A szám toronymagas favoritja, a mi fiúnk a címvédő Cseh László, akinek győzelme éppúgy borítékolható volt, mint a félórával előtte úszó Hosszú Katinka első helye. A fiúk semmiben sem szerettek volna lemaradni a hölgyektől, így hát Laci is, magyar honfitárssal karöltve ért célba a 400 méteres vegyes fináléjában. A (vetély)társat Verrasztó Dávidnak hívják, aki csak úgy, mint Jakabos Zsuzsanna élete legjobb eredményével lett második. A két versenyző között mindössze annyi a különbség, hogy Dávid fényévekre volt Cseh Lacitól, míg Jakabos igencsak megszorította az EB királynő, Hosszú Katinkát. Laci, ahogy mondani szokták leiskolázta a mezőnyt, neki ez a mai, afféle örömúszás volt. Teljesítményével kiszolgálta a zárónapon is teltházas közönséget, mert a borús és esős idő ellenére is több ezer magyar szurkoló látogatott ki a Margitszigetre, hogy még egyszer utoljára beordítsa a piros-fehér-zöld színeket képviselő úszókat a dobogós helyekre. Úgy néz ki bejött, amit a közönség és a versenyzők előre elterveztek. Ahogy a kosárlabdában szokás mondani, dupla duplával fejezete be az utolsó napot a magyar csapat. Ami az összesítést illeti: tizenhárom érmet úsztunk össze. A legfényesebb medáliából 6-ot szereztünk. Ennél jobb EB-t csak egyetlen egyszer, az 1993-as Sheffield-i kontinensviadalon zártunk. Minden téren tehát örülhetünk. A szurkolók azért, mert megúszták eső nélkül a döntőket, a versenyzők azért, mert sikerült kiúszni magukból a maximumot, az edzők azért, mert ezzel a csodálatos teljesítménnyel „felúsztunk” az éremtáblázat negyedik helyére, a szervezők pedig azért örvendhetnek, mert a sikeres rendezésnek köszönhetően ismét „beúsztunk” a világ élmezőnyébe. Ezek után mi mást kívánhatna az egyszerű halandó? Szerintem csak annyit, hogy két év múlva a londoni olimpián, is hasonlóképp érezze magát…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top