Close

A gerincferdülés gyerekkorban 1.rész

A gerincferdülés kialakulhat gyerekkorban és felnőttkorban is. Felnőttek esetében a megerőltetés, a rossz testtartás, a nehéz fizikai munka áll a kiváltó okok között. Azok, akik például több évtizeden át szellemi munkát végeztek, és utána hirtelen fizikai munkát kezdenek el végezni, fennáll az esélye, hogy a gerinc, mivel nincs hozzászokva a megterheléshez, elkezd görbülni. Ez nemcsak nem esztétikus, hanem veszélyes is. Azáltal, hogy a gerinc változásnak indul, a hát elkezd púposodni, nyomja a belső szerveket, a tüdőt, a szívet, a májat, satöbbi. Így többek között légzési nehézségek alakulnak ki.

A gerincferdülés (scoliosis) kiváltó oka gyerekkorban elsősorban a rossz testtartás, a nehéz iskolatáska egy vállon történő hordása. Ahogy a gyerekek tíz-tizennégy éves koruk körül elkezdenek nőni, a csontok, izmok gyors növekedését, hirtelen megnyúlását a gerinc nem képes elviselni, így a teher alatt elkezd elferdülni. Kezdetben nem tűnik fel a változás, de az idő előre haladtával a tünetek egyre inkább láthatóvá válnak. A váll az egyik oldalon lejjebb van, mint a másikon, ez a medence elmozdulásától következik be. A csípő is elferdül, kitolódik, a gerincbe egy S alak képződik, ami, ha előrehaladott állapotban van szabad szemmel is látszik, ha még kezdetleges, akkor előrehajláskor homorítással vagy fekve válik láthatóvá. Ha a kezünket végighúzzuk a gerincen fentről lefelé, érezni lehet a görbületet. Általában a derék résznél, a hát közepétől a farcsont felé érezhető a csigolyák elmozdulása.

A Cobb fok a görbület fokát mutatja. A röntgenfelvétel álló helyzetben készül, a teljes gerincet mutatja. A gerincferdülésnek is van súlyosabb és enyhébb mértéke, amit a Cobb fokkal lehet mérni. Az enyhe a 10 fok alatti, a közepes a 11-40 fok közötti,  van a középsúlyos a 41-60 fok közti, és a súlyos a 60 fok fölötti. A leggyakoribb a közepes görbület fokú gerincferdülés.

Fontos, hogy a szülők és a pedagógusok folyamatosan kísérjék figyelemmel a gyerekek testtartását, növekedését, és a legkisebb rendellenesség észlelésekor forduljanak az ortopéd szakorvoshoz. 

A korai felismerés és kezelés a legfontosabb. Az iskolákban végzett szűrővizsgálatok segítenek a korai felismerésben. Ez azért is nagyon fontos, mert a gyerekkori gerincferdülés hajlamos rosszabbodni, mivel a gerinc még folyamatos változásban van, így a görbület is tovább fokozódik. Ha a csontozat beáll, ami húsz éves kor körül következik be, már nem lehet korrigálni. 

A görbület fokától függően kell kezelni ezt az állapotot. Akinél kisebb a görbület és időben lett felfedezve a speciális gyógytorna is vissza tudja állítani a gerinc elferdülését, akinél viszont ez a görbület látható, vagyis 10 foknál nagyobb a görbület fűzőviselése is javasolt. 

A napjainkban készült fűzők hatékonyabbak, korszerűbbek, higiénikusabbak, mint a régebbi vászonfűzők. Ezek műanyagból készülnek, egyedi gipszmintalevétellel, amin az ortopéd műszerész további lehetséges korrekciókat hajt végre, hogy a fűző kifejthesse hatását. A fűző viselése mellett a gyógytornász speciális tornát tanít be a gyerekeknek, ami segít a hátizmok megerősödésében, hogy képesek legyenek megtartani a gerincet. 

A fűzőt (korzettet) a közepes fokú görbületnél lehet elkezdeni hordani, vagyis a 11-40 fokos görbületnél. Fontos, hogy naponta legalább 20 órába viselje a gyerek, de a legjobb, ha 23 órában tudja hordani. Persze nehéz egy tíz-tizennégy éves gyerektől elvárni, hogy ennyi ideig folyamatosan hordja a műanyag fűzőt, de máskülönben az nem fejti ki a hatását. Kezdetben kényelmetlen, szokatlan, ahogy nyomja vissza a görbületet égő, csípő érzés hasít a derékbe. Ki kell tapasztalni, hogy a mindennapokba hogyan építsük be. Hogy lehet benne ülni, feküdni, satöbbi. A fűző ezen kívül a helyes testtartásban is segít, hiszen hordása közben csak egyenes háttal lehet mozogni. 

 Kép forrása: pink.ize.hu 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top