Close

Társaság a Lakásépítésért Egyesület közleménye

A 2010. I. félév folyamán kiadott használatbavételi engedélyek száma 8688 darab, amely 33,6%-kal alacsonyabb, mint 2009. I. félév folyamán.

A gyorstájékoztató szerint az építési engedélyek számának csökkenése tovább folytatódik, a 2009. II. negyedévi adatokhoz mérten a különbség tovább nőtt. 2010 II. negyedévében mindössze 4251 darab lakás építési engedélyét adták ki, mely az előző évihez képest kiemelkedően nagy, 50,5%-os csökkenést mutat.

„Az új építési engedélyek éves száma 2004 óta – változó intenzitással – csökken. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 eddig eltelt negyedéveiben a visszaesés gyorsulni látszik: az első negyedévben 30, a másodikban 50 százalékos a csökkenés. A használatba vett lakások száma – szemben a 2008 és 2009 közötti növekedéssel – az első negyedévben 26, a másodikban 41 százalékkal csökkent. 2010 első hat hónapjában hozzávetőlegesen annyi lakást vettek használatba, mint a 2000-es évek elején, az építési konjunktúra élénkülése előtt.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top