Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől
Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől – derült ki brit kutatók új tanulmányából.
Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől – derült ki brit kutatók új tanulmányából.
Fodor Gábor szerint a baloldali összefogásban részt vevő pártoknak az európai parlamenti (EP) választásra is közös listát kellene állítaniuk azért,…
A francia nemzetgyűlés bizalmat szavazott Manuel Valls miniszterelnök új kormányának kedden néhány órával azután, hogy a politikus bemutatta adó- és…
Az év végétől állhat forgalomba Budapesten az a 28 dízel-elektromos meghajtású csuklós autóbusz, amelynek üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írt ki a…
A Meska jelmondata – saját kézzel, szívvel-lélekkel – tökéletesen illik a házaspárra, sőt, a három gyerekre is. Hanga (10), Borka…
A legtöbben alig várják a nyugdíjas napjaikat, hogy megkezdhessék megérdemelt pihenésüket. A szerencsések számára egy új élet indul, tele tervekkel,…
Az országgyűlési választások előtt a baloldali összefogás résztvevői megállapodtak abban, bármi lesz a végeredmény, egyikük sem csábítgat el a másiktól…
A The New York Times hétfőn nekrológot közölt a magyar származású Thomas Polgarról, aki Dél-Vietnam 1975-ös összeomlásakor a Központi Hírszerző…
Három embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten, a VI. kerületi Jókai utcából hétfő este – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság…
A gazdasági helyzet határozhatja meg, hogy a következő Orbán-kormány a konszolidáció útjára lép, vagy folytatja az EU-ban vitatott „transzformációs” politikát…