Százmilliós bírságot kapott a TV2
Összesen már százmillió forint büntetésnél tart a TV2 az Édesnégyes című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt – közölte a…
Összesen már százmillió forint büntetésnél tart a TV2 az Édesnégyes című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt – közölte a…
Pillanatnyilag nincs elegendő forrás a négyes metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszának megépítésére – erősítette meg a Világgazdaság…
Magyarországon egyedülálló akcióval igyekszik boldogabbá tenni a magányosok számára az ünnepet a Rex Kutyaotthon Alapítvány: a Négylábú-szeretet futárok elnevezésű kezdeményezéssel…
Bohócok próbálják jobb kedvre deríteni a havazás és a heves téli időjárás miatt a frankfurti repülőtéren rekedt elcsigázott utasokat.
Egy egészségügyi (!) törvényjavaslathoz frissen benyújtott módosító indítvánnyal a Fidesz a rá jellemző módon zárja le az őszi ülésszak egyik…
Két bronzéremmel búcsúzott a magyar válogatott a dubaji rövidpályás úszó világbajnokságtól. A zárónapon Cseh László 200 méter pillangón, míg Gyurta…
13 méter magas, közel 200 drágakő díszíti. 13 méter magas, a díszítéshez pedig közel 200 drágakövet és sok-sok ékszert használtak…
Luxus-magánklinikával kötött nyolcmilliós szerződést Cselényi László volt Duna TV-elnök és az általa kinevezett Szekeres László gazdasági főigazgató maga és felesége…
Dányi József gazdasági vezérigazgató-helyettes 150 millió forint végkielégítést kapott? Újabb végkielégítési botrány a BKV-nál. A Blikk úgy tudja: Dányi József…
Nem lát hasonlóságot saját önkritikus kijelentése és Gyurcsány Ferenc korábbi önostorozásai között Lázár János, aki a hétvégén azt mondta, nem…