Frau Merkel és Monsieur Sarkozy
György Zsombor: Frau Merkel és Monsieur Sarkozy eddig boldogan mosolygott Orbán Viktor mellett, és mondott olyanokat, hogy mindenben egyetértenek vele,…
György Zsombor: Frau Merkel és Monsieur Sarkozy eddig boldogan mosolygott Orbán Viktor mellett, és mondott olyanokat, hogy mindenben egyetértenek vele,…
A megfelelő és sikeres válasz az előttünk álló, példa nélküli közös kihívásokra nem a kevesebb, hanem a több Európa. Erről…
Joav Blum és a KC Bidding Kft. sem teljesítette a koncessziós szerződésben előírt feltételeket, ezért a magyar állam a megállapodás…
A főpolgármester szerint alig érinti az európai uniós rendezvénysorozat Budapest közlekedését. Tarlós István csütörtökön, miután a Városházán tárgyalt Győri Enikővel,…
A médiatörvénnyel kapcsolatban Magyarország az Európai Unió bármilyen eljárását elfogadja, hiszen tagja az EU-nak, viszont ragaszkodik a diszkriminációmentességhez – mondta…
Szijjártó Péter a köztelevízió Ma reggel című műsorában többek közt a médiatörvényről és a magyar EU-elnökség nyitányáról beszélt. Kérdésre válaszlva…
A találkozón meghatározzák az EU végrehajtó testülete és az elnöki posztot január elsejétől fél évig betöltő Magyarország legfontosabb közös feladatait…
Egyszerűen elképesztő, hogy a Vidékfejlesztési minisztérium (VM) sikerként könyveli el, hogy milliárdokat vont el a tejágazattól. A minisztérium közleménye arról…
A Fidesz-KDNP kormány olyan új közfoglalkoztatási rendszert hozott létre, melynek eredményképpen a napokban százezer közcélú és közhasznú foglalkoztatottnak mondanak fel…
Egyes hírekben tévesen az jelent meg a Jobbikról, hogy „a cél érdekében készek akár az MSZP-vel is közösen protestálni.” Valójában…