Cegléden is lesz rovásírásos helységnév tábla
A Jobbik Ceglédi Szervezete komolyan vette a tavaly novemberben tartott budapesti tiltakozó tömeggyűlésen elhangzottakat és a délalföldi város Jászberény felőli…
A Jobbik Ceglédi Szervezete komolyan vette a tavaly novemberben tartott budapesti tiltakozó tömeggyűlésen elhangzottakat és a délalföldi város Jászberény felőli…
A Jobbik ezért egy törvénymódosító javaslatot nyújtott be, mely meghatározza, hogy elsőként a béreket kell kifizetni. Hegedűs Lorántné indoklásában kijelentette:…
A miniszterelnök pénteki Facebook-bejegyzésében a meglevő otthonok megvédése mellett tette le voksát, azonban azt is kijelentette, nem támogat olyan javaslatot,…
Az Orbán-kabinet az államháztartási törvény módosításával akarja csökkenteni a Parlament szerepét. Amikor a kormánytöbbség napok alatt képes átverni a törvényhozáson…
A tavaszi mezőgazdasági munkálatok előtt a gazdák és a termelők körében felmérést készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Magyarországon felhasznált…
A hónap elején elhunyt Ottófi Rudolf alpolgármesternek és Michael Leier nagyvállalkozónak ítélte oda a díszpolgári címet pénteki ülésén a győri…
Az Országgyűlés hétfőn kezdődő kétnapos ülésén egyebek mellett döntés születik arról, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) átvilágíthatja-e az állami…
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi…
Sokan azt gondolják, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjak biztonságba helyezése csupán egy gazdasági probléma, olyan számítási kérdés, amelyet kockás…
Az Európai Unió energiainfrastruktúrájának fejlesztését nem szabad kizárólag a piacra bízni, közösségi források bevonására is szükség van, mondta az eu2011.hu-nak…