Close

Gyógynövények poszt-covid tünetek ellen

Továbbra is sokan fordulnak orvoshoz poszt-covidra utaló tünetekkel, melyek akár a betegség enyhe lefolyását követően egy évvel is jelentkezhetnek. Dr. Ketskés Norbert orvos, természetgyógyász közölte, a korábban nem tapasztalt fáradékonyság, szapora szívverés, fejfájás és hajhullás mind a gyakori panaszok közé tartoznak.

Bár a poszt-covid esetében gyógyszeres kezelés még nem létezik, a tüneteket okozó, a szervezetben elszaporodott tüskefehérjét bizonyos gyógynövényekkel sikerülhet kitisztítani a szervezetből. Ebben segíthet a feketekömény, fenyőfű, gyermekláncfű, neem levél, japán akác (qercetin), vörös szőlőmag (resveratrol) is.
A koronavírus-járvány csúcsát már magunk mögött hagytuk, de sokan csak utólag szenvedik meg igazán a betegséget. A fertőzésen átesett pácienseknél hónapokkal, de akár egy évvel később is jelentkezhet az úgynevezett poszt-covid tünetegyüttes, ami bizonyos esetekben megkeserítheti az érintettek életét.

Dr. Ketskés Norbert orvos, táplálkozástudományi szakértő arról beszélt, az utóbbi időben sok kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy melyek a poszt-covid leggyakoribb tünetei. Egy több tízezer fő bevonásával készült nagyszabású tanulmányban összesen 55 féle tünetet határoztak meg. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy ezek mind olyan panaszok, melyeket az illető korábban nem érzett.
„A betegek rengetegszer panaszkodnak fáradékonyságra, de nem úgy, mint amikor a sportban vagy a munkában elfáradnak, hanem ez egy teljes szervezetet érintő, mindenre kiterjedő fáradtságérzet. Jellemzőek a szív- és érrendszeri panaszok, mint a szapora szívverés vagy a vérnyomás-ingadozás, a légzőrendszeri nehézségek, köztük a visszatérő köhögés, vagy amikor a beteg úgy érzi, nem tud nagy levegőt venni nyugalmi állapotban sem” – sorolta.

A szakember hozzátette, ezek mellett orvosként rendszeresen találkozik ízületi fájdalmakra, fejfájásra, a koncentrációs képesség csökkenésére (brain fog, ködös agyi tevékenység), alvási nehézségekre és szorongásra panaszkodó páciensekkel, de hölgyeknél előfordul a hormonális rendszer felborulása is.

Mentsvárat jelenthetnek a gyógynövények
Dr. Ketskés Norbert kérdésre válaszolva szót ejtett arról is, a laborvizsgálatok során kinyert bizonyos paramétereknek köszönhetően a tünetekkel együtt már nagy biztonsággal felállítható a köznyelvben és az orvosi szlengben egyaránt poszt-covid szindrómaként nevezett tünetegyüttesről a diagnózis.

Elmondta ugyanakkor, hogy az akut fertőzéssel ellentétben a poszt-covid esetén az orvostudományban még nincs specifikus terápia. Az viszont már bizonyított, hogy ezeket a szervezetben elszaporodó tüskefehérjék okozzák, amiket ki kell valamilyen formában vezetni onnan.
„A természet erejének bevonásával van mód a tünetek enyhítésére. Kínára jellemző a természetes hatóanyagok hagyományos terápiába való beépítése, emiatt ott már a kezdeti szakaszban vizsgálni kezdték laboratóriumi körülmények között, hogy mely gyógynövényekkel lehet a panaszokat csillapítani” – mutatott rá.

Példaként kiemelte a fenyőtű kivonatának sokrétűségének nagyszerűségét, említette a fáraók aranyának is nevezett feketekömény olajat, amely szupertáplálékként nagy hatást gyakorol az egészségre, a pitypangot, vagy más nevén gyermekláncfüvet, ami méregtelenítő eszközként azért nagyon jó társ a testünk szennyeződésektől való megszabadításában, mert minden olyan szervünkre támogató hatással van, amelyek részt vesznek ezekben a folyamatokban. Hozzátette még a Neem fa levelének kivonatát az emésztőrendszer karbantartására, a japán akácban legfőképpen fellelhető qercetint a szívre és különböző fertőzésekre, a vörös szőlőben található resveratrolt melyekkel kapcsolatban szintén rendkívül pozitív hatásokról számoltak be a poszt-covid tünetek esetén.

Mind a hat említett gyógynövény szerepel az Egészségügyi Világtanács (WCH) a tüskefehérjék semlegesítési protokolljában, a Zafír Contra Spiculum porkapszulában pedig együttesen fejtik ki a hatásokat. A kizárólag természetes, gondosan ellenőrzött alapanyagokból, mindenféle tartósítószer és adalékanyag hozzáadása nélkül készült termék összetevői bizonyítottan csökkentik a tüskefehérje hatását a szervezetben, mindemellett a poszt-covid tüneteket is enyhítik.

Shares
scroll to top