Close

Pályázat gazdáknak

Mezőgazdasági munkát, saját gazdaság indítását és földterület vásárlását tervezőknek nyújt segítséget a DEKRA Akademie képzése

Új pályán az aranykalászos gazda képzés

  • Közel ezerkétszázan végeztek az elmúlt két évben a DEKRA Akademie szervezésében országszerte indított aranykalászos gazda képzéseken.
  • Hazánk legnagyobb felnőttképzési vállalata az idei évben az OKJ rendszert érintő változások ellenére is az elmúlt évi létszámokhoz hasonló volumenre számít. Ezév augusztusáig mintegy 400 résztvevő jelentkezett. 
  • 2009 óta egyébként több mint 7 ezren szereztek aranykalászos gazda bizonyítványt a cég képzésein keresztül. 

„Az agrárium a hazai gazdaság stratégiai fontosságú eleme: az ágazat kibocsátása 2021-ben elérte a 3378 milliárd forintot, benne több 202 ezer embernek biztosítanak megélhetést a vállalkozások. Ennek ellenére a szektorban több területen is folyamatosan komoly munkaerő-hiány tapasztalható, amelyet képzésekkel és átképzésekkel lehet enyhíteni” – hangsúlyozta Tornyi Lajos, a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója.

Ilyen mezőgazdasági alapképzés az aranykalászos gazda, amely egyrészt lehetőséget teremt arra, hogy a képzés sikeres elvégzése után mezőgazdasági munkát végezhessen, másrészt azok számára fontos, akik saját gazdaság indításában, földterület vásárlásában gondolkodnak.

„Az aranykalászos gazda képzés célja, hogy a résztvevő megtanulja az általános mezőgazdasági szakismereteket, és a képzés után a mezőgazdasági munkák végzéséhez elengedhetetlen elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, valamint a vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel rendelkezzen. A cég tapasztalatai szerint a többség földműves igazolványt vált ki a tanfolyam elvégzését követően, amivel földterületet tudnak vásárolni, illetve örökölni” – mondta Tornyi Lajos.

A DEKRA szervezésében indított aranykalászos gazda képzések résztvevőinek száma folyamatosan emelkedett. 2020-ban összesen 488-an végeztek országszerte, míg a tanulási kedv 2021-es évben érte el a csúcsát, ekkor mintegy 700-an szereztek sikeresen végzettséget aranykalászos gazda tanfolyamon. A legfiatalabb résztvevő 18, a legidősebb 76 éves volt. A legnagyobb arányban a 30 és 60 éves korosztály jelentkezett a tanfolyamokra.

„Idén a korábbi létszám kétharmadára, körülbelül 400 résztvevőre számítottunk. Ennek oka egyértelműen az OKJ-s képzések kivezetése volt, azonban ezt a létszámot már augusztusban sikerült elérni. A legfontosabb változás, hogy az új rendszerű képzések esetében a tanulóknak független vizsgaközpontokban kell majd vizsgát tenniük. Ezen kívül fontos tudnivaló az új tanfolyamok esetében, hogy amíg az OKJ-s képzéshez szükséges volt a „B” kategóriás jogosítvány, addig az új típusú programkövetelményes tanfolyamnál ez már nem előírás” – ismertette Tornyi Lajos.

A DEKRA Akademie hazánk legnagyobb felnőttképzési intézeteként az aranykalászos gazdán kívül további közel harminc, különféle agrárterületekhez kapcsolódó tanfolyamot – például biogazdálkodó, méhész, kertész – indított.

A DEKRA-ról

A DEKRA közel 100 éve aktív a biztonság területén. Az 1925-ben Berlinben alapított cég Deutscher Kraftfahrzeug-Überwachungs-Verein e.V. néven vált napjaink egyik vezető szakértői szervezetévé. A DEKRA SE a DEKRA e.V. leányvállalata, amely irányítja a csoport üzleti tevékenységét. 2021-ben a DEKRA összesen több mint 3,5 milliárd euró árbevételt realizált. A társaság jelenleg mintegy 44.000 embert foglalkoztat több mint 60 országban, mind a hat kontinensen, akik minősített és független szakértői szolgáltatásaikkal a közúti, munkahelyi és otthoni biztonság érdekében dolgoznak. Ezek a szolgáltatások a járműellenőrzéstől és a szakértői értékeléstől a kárigény-szolgáltatásig, az ipari- és épületellenőrzésekig, a biztonsági tanácsadásig, a termékek és rendszerek teszteléséig és tanúsításáig terjednek, és magukba foglalják az ideiglenes munkaerő kölcsönzést és a tanfolyamokat is. A vállalat elhivatott amellett, hogy 2025-re, fennállásának 100. évfordulójára a biztonságos világ globális partnere legyen. Törekvéseivel 2022-ben ismét elnyerte az EcoVadis platina minősítést, amellyel jelenleg 155 ország 55.000 minősített vállalatának 1%-a rendelkezik. Ebbe a rangos 1%-ba tartozik a DEKRA is.

Shares
scroll to top