Close

Fenntarthatóság Szimbóluma díjat kapott a Coca-Cola Magyarország

A fenntarthatóbb jövő eléréséhez hozzájáruló vállalati projekteket díjazta immár harmadik alkalommal a Trade magazin. A lap által megrendezett Business Days konferencián azok a cégek vehették át a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat, amelyek vállalásaikkal, fejlesztéseikkel, beruházásaikkal példaként állhatnak a piac szereplői, valamint a vásárlók, fogyasztók előtt. Idén először a Coca-Cola Magyarország is a díjazottak között szerepelt, a szelektív hulladékgyűjtés országos elterjedését segítő programjának köszönhetően. A konferencián megemlékeztek a vállalat termékportfoliójához tartozó Naturaqua márka, illetve a termékeket előállító zalaszentgróti gyár működésének 20. évfordulójáról is.

A Coca-Cola Magyarország 2021-ben indította el országos kampányát azzal a céllal, hogy felhívja a lakosság figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére. A kampány folytatásaként, a „Nem vagyok szemét!” programban közösségi pályázatot hirdettek hazai vállalkozások, intézmények, szervezetek, közösségek számára, ennek során 2022-ben 166 szelektív hulladékgyűjtő szettet osztottak ki a pályázók számára. A kihelyezett edényeknek köszönhetően 150 ezer ember számára vált elérhetővé a szelektív hulladékgyűjtés.
A kampányt 2021-ben egy kupakkód-feltöltő nyereményjátékkal is népszerűsítette a vállalat, amelynek során a résztvevők környezetbarát ajándéktárgyakat nyerhettek. A program sikerét a körforgásos gazdaságról és az újrahasznosítás előnyeiről, a szelektív hulladékgyűjtés mikéntjéről szóló oktatási anyagokkal is segítették.
„Világszerte problémát jelent a hulladék kezelése. Tudjuk, hogy a Coca-Cola is részese ennek, hiszen termékeink előállításához és forgalmazásához elkerülhetetlen a megfelelő csomagolás alkalmazása, amely garancia a fogyasztók számára a termék minőségét illetően. Bízunk benne, hogy a „Nem vagyok szemét!” program is hozzájárul ahhoz, hogy az újra felhasználható anyagok visszakerüljenek a körforgásba, és további értéket teremtsenek. Megtisztelő számunkra, hogy kezdeményezésünket a szakmai zsűri a legjobb fenntartható programok közé sorolta, ez igazolja azt, hogy jó úton haladunk, amikor egy fenntarthatóbb, hulladékoktól mentes világ megteremtésén dolgozunk” – mondta el Varga-Nagy Eszter, a Coca-Cola magyarországi kommunikációs vezetője.

A globális vállalat 2017-ben hirdette meg Hulladékmentes Világ stratégiáját, célul tűzve ki, hogy 2025-ig 100 százalékban újrahasznosíthatóvá teszi csomagolóanyagait – ez a cél Magyarországon már teljesült –, valamint a felhasznált csomagolóanyag 100 százalékának megfelelő mennyiséget gyűjtenek vissza 2030-ig. A vállalat üdítőitalainak palackjai PET műanyagból készülnek, amely teljes egészében újrahasznosítható: a körforgásos gazdaságban például palack készülhet belőlük újra és újra. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a szelektív hulladékgyűjtés során.


A „Nem vagyok szemét!” program következő etapjában az edukáció kapja majd a főszerepet: videók és interjúk segítségével mutatják majd be a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségét a szélesebb közönség számára és egy kutatással is kiegészítik a programot, amelyből szeretnék jobban megismerni a fogyasztók kihívásait a körforgásos gazdaságba való még intenzívebb bekapcsolódáshoz. 
Összefoglaló video a programról: https://www.youtube.com/watch?v=rd8gfyDZ_5I

Forrás: Coca-Cola Magyarország

Shares
scroll to top