Close

MAGYAR F3-as győzelem: Berta Beni ROBBANTOTT a Hockenheimringen

Az igencsak nyűglődős péntek után versenynap köszöntött a legendás német versenypályára, Berta Benjámin pedig nem titkoltan győzelmi szándékkal pattant be az autójába. A fiatal magyar elszántsága előbb kategóriagyőzelmet eredményezett, majd a második futamon már az abszolútban sem tudták legyőzni őt. 

Az ismeretlen pálya, a tegnapi baleset és annak utózöngéi, de a merőben szokatlan rajtprocedúra sem tudta megzavarni a tehetséges pilótát, akire ezen a napon két futam várt. Berta Beni az első verseny rajtjánál némi időt vesztett, de aztán a Hockenheimring majd minden szegletében gyorsabb volt az ellenfeleknél:

„A rajtom felemásra sikeredett, de már az első kanyarban ledolgoztam az ott összeszedett hátrányom. Végig konstans tudtam maradni, néhány tizeden belül autóztam, és a gumikat is sikerült megfelelően beosztanom. A kategóriagyőzelmem magabiztos volt, ugyanakkor bántott, hogy kis szerencsével az összetettben is nyerhettem volna. Sokat tanultam az első futamból, megvannak az előzési pontok, bízom benne, hogy a második menetben meglesz az abszolút siker is. Erre szükségem is lenne, hogy a Hungaroringen elhullajtott pontokat be tudjam hozni a Drexler Formel Cup értékelésében.” – nyilatkozta elszántan a szombati nyitófutam után a SOLUTION Racing Team pilótája.

A második versenyre aztán valami átfordult Benjáminban, mert pitbull agresszivitással tapadt az élről rajtoló Sandro Zellerre – a svájci srác valószínűleg többet nézett a tükörbe, mint eddig az egész 2022-es szezonban: 

„Másodjára rettentő elszántsággal álltam fel a rajtrácsra… A start ezúttal jobban sikerült, de Zeller csapattársa okosan védte az élen állót, ennek köszönhetően visszaestem a harmadik helyre, viszont cserébe sikerült gyorsan visszaszereznem ezt a pozíciót. Ezután alaposan megnyomtam az etapokat, minden elképzelhetőt beleadtam, és folyamatosan fél másodperccel gyorsabb voltam Sandrónál. Ment a „húzd meg-ereszd el” játék a Mercedes motoros F3-as ellen: a kanyarokban ráeestem, az egyenesben meglógott az ellenfelem. Kerestem a lehetőséget az előzésre, amely a Mercedes tribün előtti kanyarban jött el: ott bevetődtem neki, megelőztem, és a hátralévő időben már nem is engedtem ki a kezemből a győzelmet. Nagyon boldog vagyok, hogy egy legendás, de számomra mindeddig ismeretlen pályán, hazai közegben sikerült legyőznöm Sandro Zellert. Innen is köszönöm szépen a rengeteg kedves üzenetet és a támogatást, higgyétek el, nagyon sokat jelent ez nekem!” – nyilatkozta Berta Beni, akinek a tiszteletére a Hockenheimringen is felcsendült a magyar himnusz. 

Shares
scroll to top