Close

Berta Benjámin: POLE POZÍCIÓ a Hockenheimringen!

A mai nap élesben is elindult a munka Hockenheimben, ahol a Drexler Formel Cup népes F3-as mezőnyében Berta Benjámin képviseli a hazai színeket. A nap programja két szabadedzés és egy időmérő lett volna, de egy baleset megint felülírta a számításokat.

A két szabadedzés még rendben lezajlott, Benjámin jól is érezte magát az autóban, ennek pedig meg is lett az eredménye: a SOLUTION Racing Team pilótája mindkét gyakorláson az első helyen végzett. A kvalifikációra készülődve aztán jött a feketeleves, az edzésnap további részét ugyanis egy baleset miatt törölték. Az elmaradt kvali után a második szabadedzés végeredménye dönt a holnapi rajtsorrendről, ami azt jelenti, hogy Berta Beni indulhat az első rajtkockából:

„A pole pozíciónak örülök, annak viszont már kevésbé, hogy ezt nem a kvalifikáción tudtam megszerezni. A számomra ismeretlen pálya ellenére egész nap gyors voltam, és nagyon szerettem volna egyfajta erős jelzésként normál körülmények között odadurrantani a mezőnynek. Ez bánatomra elmaradt, de természetesen nem fogok sokat keseregni, hanem igyekszem a holnapi két futamon minél előrébb végezni. Amíg pályán voltunk, a legnagyobb rendben zajlott minden, könnyedén felvettem a ritmust, jól eltaláltam az íveket és a féktávokat. Nem tagadom, rám fért volna még a kilométer a versenyek előtt, de most ez a feladat, így kell minél jobban megoldani a helyzetet. A felállás mondhatni a szokásos: a technikás kanyarokban gyorsak vagyunk, az itt különösen hosszú célegyenesben viszont sokat hoznak rajtam. Ma kipróbáltam néhány új dolgot, amit remélem a holnapi napon sikerül majd kamatoztatni, és minél szebb eredményre váltani. Zárásként pedig szeretnék gyors jobbulást kívánni a délutáni balesetben megsérült pilótának!” – összegezte a péntek történéseit #63.

Szombaton két verseny következik, amelyeket lapunk helyszíni tudósításban fog nyomon követni.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

Shares
scroll to top