Close

Berta Beni: Keserédes dobogó Monzában

Versenynapra ébredt a világhírű monzai pálya, ahol a magyar színeket a TopJet FX2000 Trophy-ban és a Drexler Formel Cup-ban Berta Benjámin képviselte. 

Honfitársunkra szombaton egy-egy kvalifikáció és verseny várt, a SOLUTION Racing Team pilótája pedig hozta a tőle megszokott tempót. Mégsem ez lesz a kedvenc emléke a szezonból… Kora délelőtt került sor az időmérő edzésre, amely igencsak tréfásra sikeredett. Lógott az eső lába, a mezőny pedig tanácstalan volt, hogy milyen keverék is lesz a megfelelő az etapra. Benjámin egy esőgumis installáció után slickekre váltott, amellyel végül a hetedik pozíciót csípte el: 

„Kicsit csalódott vagyok, mert az időjárás ma a bolondját járatta velünk. Minden előjel szerint esős időmérőre kellett készülnünk, de a csapadék elmaradt, így sajnos érdemben nem tudtam harcolni a pole pozícióért az enyémnél jóval erősebb autók ellen. A forgalom is nagy volt, nem igazán lehetett tiszta kört összerakni, és természetesen a piros zászlós megszakítás sem tett jót a ritmusomnak. Az első versenyen a hetedik helyről indulok, szeretnék egy erős rajtot venni, jókat csatázni és odakeveredni a dobogós helyek valamelyikére.” – mondta el Benjámin. 

A fiatal srác tulajdonképpen a hetedik pozícióval is csodát tett, hiszen a 2014-es (!!) F3-as autójával a Formula Regional by Alpine sorozatban szereplő sztáristállók jó pár friss, gyorsabb és erősebb konstrukciójánál is gyorsabb tudott lenni. Ám mivel Monza „teligáz két fékkel” és a várt csapadék sem érkezett meg, félő volt, hogy Benjámin nehéz verseny elé néz:

 „A futamon ugyanaz játszódott le, mint délelőtt: kevés eső, hamar száradó ívek, nyögvenyelős harc az erősebb technikák ellen. A nedves pálya miatt két kört tettünk meg a safetycar mögött, és repülőrajttal kezdtünk, amit jól kaptam el. Sikerült is egy helyet javítanom, de egy baleset és a mentés miatt azonnal jött is vissza a biztonsági autó, amely még további egy alkalommal tiszteletét tette. Kicsit csalódott vagyok, mert jobb versenyre és erősebb teljesítményre számítottam, de a fizikát sajnos nem tudom felülírni. Monza egy igazi erőpálya, ahol behozhatatlan hátrányt jelent a többiekhez képest a 70 LE mínusz. Ezen kívül nem szokásom panaszkodni, de nehéz volt szó nélkül elmenni néhány dolog mellett, valamint, hogy nem mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak… Ettől eltekintve, remek tapasztalatszerzés ez nekem, és a Drexler Formel Cup értékelésében még a dobogóra is felállhattam. Holnap új nap jön, remélhetőleg nekünk kedvezőbb feltételekkel, köszönöm szépen mindenkinek a szurkolást.” – nyilatkozta Berta Benjámin, aki összetettben a hetedik helyen, a DFC-ben pedig harmadikként zárta a monzai hétvége első versenyét. 

Shares
scroll to top